Aki pedig világi javakkal rendelkezik, de elnézi, hogy a testvére szükséget szenved, és bezárja előtte a szívét, abban hogyan lehetne az Isten szeretete? (1 János 3:17)
A világ egyik leggazdagabb aranylelőhelyének a környékén élünk. Úgy becsülik, hogy még mindig kétszer annyi arany van a földben, mint amennyit eddig kibányásztak. Hatalmas aranybányák működnek. Ez arra ösztönözte az embereket, hogy megpróbáljanak kézzel is kutatni a nagy gazdagság reményében.
Emlékszem, amikor az egyik bibliaiskolás hallgatónk futva jött hozzám, és kérte, hogy siessek a furgonjához. A rakteret magasan beborította az általa sok millió dollárra becsült arany. De csak pyrit volt, vagy ahogy felénk nevezik, “bolondok aranya”. Nem tehettem róla, de elnevettem magam, mivel tonnaszám van ilyen “aranyból” a birtokomon. Ő mégis meg volt győződve róla, hogy megütötte főnyereményt. Hetekig tartott, amíg teljesen letakarította a kocsiját.
A valódi és a hamis hasonlóan néznek ki, de mindig van módja annak, hogy megkülönböztessük az értékeset a közönségestől. Az arany megkülönböztethető azáltal, ahogy bizonyos kémiai anyagokkal, például savakkal reagál. A szeretet savtesztje a cselekedet. Jézus azt mondta: “Ha szerettek engem, tartsátok meg a parancsolataimat” (János 14:15) – majd azután adott egy új parancsolatot: “Amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (János 13:34).
Könnyű azt mondani, hogy szeretsz valakit, de hogy bánsz vele? Ez az igazi teszt, ami megkülönbözteti az isteni szeretetet az összes többi hamisítványtól. Légy biztos benne, hogy szereted az Urat és a többi embert Szellemben és igazságban, és úgy bánsz velük, ahogy Jézus bánna velük.