Barion Pixel

Hívjon:  +36 30 474 9631 
E-mail:  hungary@awme.net

Január 30. – Teljes szív

János 4:4-26

Jézus erre ezt mondta: “Jól mondtad, hogy férjed nincs, mert öt férjed volt, és akivel most élsz, nem férjed: ebben igazat mondtál.” Az asszony ekkor így felelt: “Uram, látom, hogy próféta vagy. (János 4:17-19)

Nem igényelt különösebb éleslátást a szamáriai asszonytól, hogy az utóbbi állítást megtegye. Jézus egyszerűen “elolvasta a leveleit”. Az asszony életének legbizalmasabb részleteiről beszélt Jézus. Bárki észrevehette volna ezek után, hogy Jézus próféta volt.

Ez az asszony egy vödör vízért jött, és olyan valakivel találkozott, aki több volt puszta embernél. Isten szólt hozzá. Mi volt a reakciója? Témát váltott. Egy tanításbeli kérdéssel állt elő, ami az imádás megfelelő helyszínére vonatkozott – amivel elvonhatta a figyelmét a személyes életéről.

Mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy a diszkréció falait húzzuk fel életünk intim részletei köré. Félünk megengedni másoknak, különösen Istennek, hogy belénk tekintsen. Az igazság az, hogy Isten már ismeri a szívünket! Azt akarja, hogy teljes szívünket odaadjuk neki. Azt akarja, hogy mindent megosszunk Vele, hogy teljessé tehessen bennünket.

Jézus visszafordította az asszonyt az Istennel való személyes kapcsolatának témájához. Azt mondta neki, hogy az imádás helyszíne vagy formája nem lényeges. Isten olyan embereket keres, akik megnyitják a szívüket – a rejtett részeit is – az Ő számára.

Ma talán mindenféle dolog foglalkoztat, kivéve azt az egyet, ami igazán számít: Isten teljes szívből való imádata szellemben és igazságban. Válaszd azt az egy dolgot, amit Isten szerint meg kellene tenned. Nyisd meg a szíved teljesen előtte, és csak figyeld, ahogy Jézus kitölti rád az élő vizet, és teljessé tesz téged.