Természetesen szentek Március 18.
János 5,14: „Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled.” (RÚF)
JÁNOS 5,1-15
Jézus ezzel azt fejezi ki, hogy a bűn okozza az életünkben előforduló tragédiákat. A szentséget az indokolja, hogy amikor engedelmeskedünk a bűnnek, akkor átadjuk magunkat a szerzőjének, a Sátánnak. A bűnnek engedni annyi, mint egy személynek – a Sátánnak – engedni. Isten nem rója fel nekünk a bűnt, de az ördög igen. Cselekedeteink vagy a Sátán, vagy Isten erejét szabadítják fel bennünk.
Noha Isten nem tulajdonítja nekünk a vétkeinket, nem engedhetjük meg magunknak a bűn luxusát, mert az lehetővé teszi Sátánnak, hogy hozzánk férjen. Amikor egy keresztény vétkezik, és megengedi az ördögnek, hogy halált hozzon az életébe, azt a bűn megvallásával teheti semmissé. Isten, aki hű és igaz, fogja a bűnbocsánatot, amely már ott van az újjászületett szellemünkben, és felszabadítja a testünkben. Ez kiiktatja a Sátánt és erődítményeit.
Egy keresztényt éppen úgy nem tesznek bűnössé a vétkei, mint ahogy egy bűnöst nem tesznek igazzá az igaz cselekedetei. A bűn halálos dolog, amelyet mindenáron kerülniük kell a keresztényeknek, de nem határozza meg az Úr előtti helyzetünket. Az újjászületett ember nem testben van, még ha test szerint jár is.
Mi motiválja azt, hogy elválasztott életet élünk? Az, hogy megváltozott a természetünk. Egykor sötétség voltunk, most azonban világosság vagyunk. (Ef 5,8) Sokan azért érvelnek a szentség mellett, hogy kapcsolatba kerüljenek Istennel. A már meglévő kapcsolatunk miatt kell szentül élnünk. A keresztény ember természete az, hogy a világosságban jár, nem a sötétségben. Ha a hívőknek helyes ismeretei lennének arról, hogy kik ők és mi az övék Krisztusban, akkor a szentség természetes módon áradna belőlük. Ez a természetük. Ez a természetünk.
Andrew legújabb TV sorozatait YouTube csatornánkon a következő linkre kattintva nézheted meg:
https://www.youtube.com/@Andrew_Wommack_magyarorszag
Könyveinkért látogass el weboldalunkra:
https://awme.hu/termekkategoria/konyvek-2/
Charis Bibliaiskolánkba egész évben jelentkezhetsz. A következő linken találsz róla további információt:
www.charis.hu
Andrew Wommack magyarországi szolgálata a hűséges támogatóink adományainak köszönhetően működik. Ha Te is szeretnéd Isten országát építeni Magyarországon, a
következő linken tudsz minket támogatni:
https://awme.hu/partnerseg/