Természetünk Krisztusban 

Természetünk Krisztusban                                                                                                                                     Október 1.

Máté 24,13: „De aki mindvégig kitart, az üdvözül.”

(RÚF) MÁTÉ 24,13

Itt Jézus azt tanítja, hogy a hívő embernek ki kell tartania, hogy elnyerje a teljes üdvösséget. Az üdvösség ajándék, amelyet nem lehet kiérdemelni vagy fenntartani a saját cselekedeteinkkel. Hittel kell elfogadni. Ugyanakkor erőfeszítést igényel a részünkről, hogy megtartsuk ezt a hitet. Itt jön képbe a szentség. A szentség nem teremt kapcsolatot Istennel, a szentség hiánya pedig nem fordítja el tőlünk Istent. Ő a Jézusba vetett hitünk szerint bánik velünk, nem a cselekedeteink szerint. A szentség megakadályozza, hogy a Sátán ellopja a hitünket, míg a szentség hiánya nyílt felhívás a számára, hogy tegye meg a tőle telhető legrosszabbat. Aki a végsőkig ki akar tartani, az nem folytathat olyan életmódot, amely miatt a Sátán szabadon hozzáférhet.

Noha Isten nem tulajdonítja nekünk a vétkeinket, nem engedhetjük meg magunknak a bűn luxusát, mert az lehetővé teszi a Sátánnak, hogy hozzánk férjen. Amikor egy keresztény vétkezik, és megengedi az ördögnek, hogy halált hozzon az életébe, azt a bűn megvallásával lehet semmissé tenni. Isten, aki hű és igaz, fogja a bűnbocsánatot, amely már ott van újjászületett szellemünkben, és felszabadítja a testünkben. Ez kiiktatja a Sátánt és erődítményeit. A szentség az üdvösség gyümölcse, nem pedig a gyökere. Ez azt jelenti, hogy a szentség az Istennel való kapcsolat mellékterméke; nem teremt kapcsolatot Istennel. A keresztény ember természete az, hogy a világosságban jár, nem a sötétségben. Ha helyes ismereteink vannak arról, hogy kik vagyunk és mi az, ami a miénk Krisztusban, akkor a szentség természetes módon fog áradni belőlünk, mert ez a természetünk.