Tiéd Isten bölcsessége Október 5.
Mt 23,1-39
Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és tanítványaihoz.
(Mt 23,1)
A Máté 23. fejezetében olvashatjuk Jézus legerőteljesebb, a zsidó vallási vezetőket érintő feddéseit, melyek meghaladják bármely más csoportra vonatkozó dorgálását. Fenyítette őket a képmutatásukért, keményszívűségükért és Istennek, az Ő Igéjének, az Ő útjai megértésének teljes hiányáért. Máté elmondja nekünk, hogy mindezt nyilvánosan, a tömeg jelenlétében tette, pontosan azok előtt, akiket a képmutatásukkal megpróbáltak befolyásolni és kontrollálni. Jézus számos harcot vívott ezt megelőzően az írástudókkal és a fa rizeusokkal. Ezen a napon az összeütközés a főpapokkal és a vénekkel kezdődött, akik kihívást intéztek Jézus tekintélyével szemben.
Ő egy olyan kérdéssel döbbentette meg őket, ami éppenséggel az ő tekintélyü ket kérdőjelezte meg. Ezután három példabeszédben illusztrálta, hogy a zsidók vezetői megvetették Isten uralmát az életükben vallásos, kegyes kedő cselekedeteik mellett. A farizeusok azzal vágtak vissza, hogy megkísértették Jézust egy kérdéssel, ami a római kormányzat felé történő adófi zetésre vonatko zott. Ezután a szadduceusok próbálták megállítani Jézust a feltáma dásra vonatkozó kérdésükkel. Végezetül pedig egy törvénytudó állított csapdát neki a nagy parancsolatokkal kapcsolatban.
Jézus olyan sikere sen ment át valamennyi próbán, hogy „megkérdezni sem merte őt többé senki attól a naptól fogva” (Mt 22,46). Hívőként találkozhattál olyan nem hívőkkel, akik úgy akartak csap dába csalni téged, ahogy ezek a vallásos emberek próbálták Jézust meg fogni. Az ördög igyekszik ezeket az embereket arra használni, hogy kételyeket ébresszen benned a hiteddel kapcsolatban. A Biblia azonban azt mondja, hogy Jézus a mi bölcsességünk lett (1Kor 1,30), és az a Szellem, aki Jézust feltámasztotta a halálból, benned lakik (Róm 8,11). Ez azt jelenti, hogy bármely hozzád intézett kérdést képes vagy megvá laszolni! Légy biztos ma abban, hogy erős maradsz a hitedben, függet lenül attól, hogy milyen kérdést szegeznek neked.