Ukrajnai segítségnyújtás

Kedves Partnereink!

“……mert amikor éhes voltam, enni adtatok nekem. Amikor szomjas voltam, inni adtatok. Amikor idegen voltam, behívtatok a házatokba, és vendégül láttatok.” (Máté 25:35)

Szinte nincs olyan ember Magyarországon, aki ne hallotta volna, hogy mi történik a szomszédos országban.

Bizonyára már sokan közületek fizikálisan is tettetek valamit a menekültek megsegítésére. A Charis Alapítvány is juttatott el adományokat különböző utakon a rászorultak részére.
Az egyik partnerünk által egy másik kapu is kinyílt a karitatív cselekedetek gyakorlására. Ők hetente szombatonként teherautóval viszik az összegyűjtött dolgokat és személyesen adják át további felhasználásra Kántorjánosi, Ófehértó és Tarpa településekre.

Íme néhány információ azok számára, akik Budapest közelében laknak és szeretnének hozzájárulni a szükségek betöltéséhez.

Jelezték felénk, hogy nem kell egyszerre sok minden, inkább legyen folyamatos az adakozás.

Az adományok, amire szükség van:

  • azonnal fogyasztható és tartós élelmiszer
  • mivel a falvakban ahová viszik főznek is, ezért szinte bármilyen élelmiszert fogadnak
  • jelen helyzetben nem a ruhákból van kevés, hanem élelmiszerből
  • tisztálkodási szerek, pelenkák, mosószerek
  • ha valaki pénzadományt visz, abból bevásárolnak a Metroban, és a számlát elküldik
  • fényképet is tudnak küldeni az átadásról

A cím, ahová lehet vinni:

Géniusz és Társa Kft.

1117 Budapest, Hunyadi János u. 1.

Gimpl Béla

30-664-8667

Ha nekünk akartok utalni, akkor  a számlánkra beérkező pénzadományok esetén kérjük minden esetben írjátok oda: „Ukrajna segély”, Ezeket az összegetek továbbítani fogjuk!

 

Előtte lehet egyeztetni telefonon, ha nem veszi fel, SMS-t lehet küldeni és később visszahívja az adott számot.

Minden nap 7.00 – 16.00 óráig tudják fogadni az adományokat.

 

Szeretettel és áldással: a Charis Alapítvány munkatársai

Vélemény, hozzászólás?