Valami új

Valami új                                         Március 17.
 
Lukács 5,36-37: „Mondott nekik egy példázatot is: Senki sem készít foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is tönkretenné, és nem is illene a régihez az új ruhából való folt. Újbort sem tölt senki régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és kiömlene, sőt a tömlő is tönkremenne.” (RÚF)
 
MÁTÉ 9,11-17; MÁRK 2,16-22; LUKÁCS 5,30-39
 
Ez a két példázat válasz az írástudók és a farizeusok kritikájára (30. vers), valamint János tanítványainak arra a kérdésére, hogy miért nem cselekszik Jézus a vallási hagyományaik és az elvárásaik szerint. (Mt 9,14; Mk 2,18) Ezeknek a példázatoknak az volt a lényege, hogy megmutassák, Jézus azért jött, hogy új dolgot tegyen, ami nem keveredik az emberek számára ismerős ószövetségi módszerekkel. (Ézs 43,18-19; Jer 31,31-34; Zsid 8,7-13)
 
Jézus idejében a régi ruhára varrt új folt összement az első mosáskor. Aztán elszakította a régi ruhát, amely már összement, és a lyuk még nagyobb lett. Ez azt szemlélteti, hogy Jézus nem azért jött, hogy befoltozza a régi mózesi szövetséget, hanem hogy helyettesítse. (Zsid 7,18-19)
 
A még meg nem erjedt újbort is új vagy felújított tömlőkbe kellett tölteni, hogy az erjedési folyamat eredményeként a tömlőben lévő gázok kitágulhassanak. Ellenkező esetben a használat során már megnyúlt régi tömlő egyszerűen szétrepedt, és az összes bor kifutott. Az ószövetségi törvények soha nem tudtak eléggé „megnyúlni” ahhoz, hogy befogadják az irgalom és kegyelem újszövetségi igazságait. (Zsid 10,1-10) Jézus megszabadított minket az ószövetségi törvények ítélete alól. (Róm 6,14; 7,1-4; 8,2; 10,3-4; Gal 3,12-14.23-24; 5,4; Fil 3,9)
 
Ezek a vallásos írástudók és farizeusok (Lk 5,30) elkövették azt a szörnyű hibát, hogy a saját erőfeszítéseikben bízva akartak megigazulni Isten előtt. Jézus nem azért jött, hogy elfogadja áldozatainkat, hanem azért, hogy Önmagát áldozza fel a bűneinkért. Mindezt azért tette, hogy új életet adjon nekünk. Köszönd meg Neki ma a kegyelmét!
 
 
Andrew legújabb TV sorozatait YouTube csatornánkon a következő linkre kattintva nézheted meg:
https://www.youtube.com/@Andrew_Wommack_magyarorszag
Könyveinkért látogass el weboldalunkra:
https://awme.hu/termekkategoria/konyvek-2/
Charis Bibliaiskolánkba egész évben jelentkezhetsz. A következő linken találsz róla további információt:
www.charis.hu
Andrew Wommack magyarországi szolgálata a hűséges támogatóink adományainak köszönhetően működik. Ha Te is szeretnéd Isten országát építeni Magyarországon, a
következő linken tudsz minket támogatni:
https://awme.hu/partnerseg/