Máté 17,2: „És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság.” (RÚF)
MÁTÉ 17,1-8; MÁRK 9,1-8; LUKÁCS 9,28-36
Érdekes összehasonlítani Jézus átlényegülését Mózesével. Jézus arca fénylett, mint a nap, a ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a világosság. Ez minden bizonnyal felülmúlta, amit Mózes tapasztalt, Jézus arca mégsem fénylett, mint Mózesé, amikor lejött a hegyről. Mózes arca Isten dicsőségét tükrözte, Jézus azonban Isten dicsősége volt. (Jn 1,14; Zsid 1,3) Mózes leplet borított az arcára, hogy elrejtse Isten dicsőségét (2Móz 34,29-35) és a nép ne féljen közel jönni hozzá. Jézus teste kárpit volt, amely elrejtette valódi dicsőségét. Átváltozása során félrehúzta testének kárpitját, mi pedig egyszerűen bepillantást nyertünk dicsőségébe, amelyet az Atyánál birtokolt, mielőtt még a világ lett. (Jn 17,5) Jézus halálakor testének kárpitja „kettéhasadt”, közvetlen hozzáférést biztosítva Isten dicsőségéhez. (Zsid 10,19-20)
Hasonlóvá kell lennünk Krisztushoz a halálában. Vagyis úgy kell tekintenünk magunkat, hogy meghaltunk a bűnnek és minden következményének, ahogyan Krisztus is meghalt a bűnnek és minden következményének. Sokan csak erre összpontosítanak, és figyelmen kívül hagyják – vagy legalábbis másodlagosnak tekintik –, hogy Istennek éljenek. Azt feltételezik, hogy ha meghalunk a bűnnek, akkor automatikusan jön az élet Krisztussal.
Ez éppúgy nem igaz, mint hogy a fizikai halál automatikusan fizikai feltámadást eredményez. Istennek nincs szüksége halottakra. Neki olyan emberekre van szüksége, akik szellemileg feltámadtak a halálból. Olyan emberekre, akik tudják, kik ők Krisztusban. A győztes újszövetségi hívő nem pusztán az Úrnak él, hanem a feltámadott Krisztus él rajta keresztül. Több mint száz igevers utal az Úr jelenlétére a hívő életében. Nézz bele az Igébe, és lásd meg, mit mond rólad Isten!
