Világszerte egy a szívünk: 2022-es Charis afrikai diplomaosztó

„És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek.” – 2Tim 2,2 

Közel harminc évvel ezelőtt Andrew Wommack megalapította a Charis Bibliaiskolát. Remélte, hogy ezáltal majd férfi és női tanítványokat képez, akik mély alapokra építve távoli helyekre viszik az evangélium jó hírét, annál távolabb, mint amire ő egyedül valaha is képes lenne. Ma, amikor szerteszét mindenfelé léteznek Charis központok, ez az alázatos törekvés egy olyan szellemi forradalmat indított el, mely potenciálisan végig fújhat az egész világon.

Mike és Carrie Pickett, a misszió World Outreach igazgatói 2022 decemberében átkeltek az Atlanti-óceánon, hogy részt vegyenek az afrikai kontinensen tartott Charis diplomaosztó rendezvényeken. Az ünnepélyeken bátorító és lelkesítő üzenetekkel buzdították az egybegyűlteket, a legfontosabb mégis az volt, hogy átadták a bennük rejlő vezetői szívet a jövő „világmegváltóinak”.

„Felvillanyozott” – emlékezett a történtekre Bets Janse van Rensburg, a Charis dél-afrikai szolgálatának a vezető igazgatója. „A diákoknak nagyon tetszett. Ismerjük a Pickett házaspár szolgálatkész szívét. Nem csak beszélnek róla, hanem mindezt meg is élik. Ez ténylegesen nyilvánvaló volt az összes diák számára.”

Bets így folytatta: „Minden Bibliaiskola számára volt egy személyes üzenet – ugyanaz a téma egy kicsit más megfogalmazásban. Hiszem, hogy a Szent Szellem csodálatos. Mikor tőle jön az üzenet, akkor konkrétan pont arra van szükség. Minden egyes bibliaiskolai hallgató  örvendezett és dicsérte az Urat. Csodálatos év volt a számukra, és ez nagyon lelkesítette őket.”

 

Az egész kontinenst átívelő szolgálat

 

Mike és Carrie a kontinensen többfelé utazott, hogy személyesen is találkozhassanak többekkel a jövő tanítványképző nemzedékéből. Az afrikai kontinensen most láthattunk a legnagyobb létszámban Charis végzősöket; ezzel zárult az év. A Charis hat központjában összesen 460 diák végzett az első, 268 a második évfolyamon, és 173 diák a vezetőképzést végezte el a harmadik évfolyamon. Ez több, mint 900 tanítványt jelent!

Végzőseink hittel a következő lépés megtételére készülnek. Azok a terveik, melyekkel az evangéliumot majd elviszik saját nemzeteikhez olyannyira változatosak, akárcsak azok az egyedi ajándékok, melyekkel rendelkeznek. Az igazgatóink elmondása szerint, néhány végzős gyülekezet plántálásokat tervez, mások pedig vállalkozásokat és jótékonysági szervezeteket indítanának. Az egyik végzős ifjúsági lelkész szeretne lenni, egy másik pedig azt tervezi, hogy a fiatalokat szakmai képzésekkel erősíti. Megint mások olyan karitatív projektek indítására készülnek, mint a keresztény árvaházak, rehabilitációs központok, magánklinikák vagy éppen egy olyan kertészeti társaság, amely az árvaházak és idősotthonok vezetőinek tanítja meg, hogyan termeszthetik meg saját terményeiket.

Bets hozzátette: „Isten felemelte ezeket a férfiakat és nőket, ezt személyesen láttam. Bátorsággal lépnek és hirdetik Isten szeretetét. Nincs kétségem afelől, hogy ezek a hatalommal felruházott férfiak és nők tetteikkel sorsokat és generációkat fognak megváltoztatni.” 

 

Afrikai igazgatóink látása a jövőről

 

Andrew látása, miszerint Isten Igéjében megalkuvást nem ismerő tanítványokat kell nevelni, egyesíti a hallgatóinkat. Ugyanazért a közös ügyért dobban a szívük, hogy beteljesítsék a Nagy Küldetést, annak ellenére, hogy minden helyszín megtartja egyedi kultúráját. 

A dél-afrikai iskola igazgatói szerint: 

„Isten felemeli a hívőknek egy olyan seregét, amely megváltoztatja a vallási rendszert és visszavezeti ahhoz, amit Krisztus tett értünk. Ezek a hívők segítenek elhozni az igazi szabadságot Afrika népeinek.”

„Hiszem, hogy Krisztus teste ébredezik és felismeri a vezetői helyét. Hiszem, hogy az egyház ismét elfoglalja majd a központi szerepet, és ez lesz a megoldás az afrikai kontinens kihívásaira.” –  hangoztatták ugandai igazgatóink.

Zimbabwéból még hozzátették: „Hiszem, hogy katonákat kell nevelnünk Jézusért. Hisszük, hogy a diákjaink hatékony választ jelentenek majd a futótűzként terjedő hamis és pontatlan tanításokra.” 

„Minden egyes vezető ugyanazzal a lelkülettel szolgál.” – fűzte hozzá Bets, „És úgy gondolom, hogy ez az, ami a Charis Bibliaiskolában történik – Krisztus szívét kapjuk. Tudjuk azt, hogy nemzetek változnak meg, emberek szabadulnak meg és kerülnek a sötétségből a világosságra. Hiszem, hogy az Úr feltámasztja a halottakat, a vakok látnak és a süketek hallani fognak. Ez fog történni az afrikai Charis-en keresztül.”

 

Rád is szükség van

 

Ezek a végzősök pusztán csak egy kicsi betekintést nyújtanak abba a munkába, mely a Charis központjain keresztül történik szerte a világon. Szeretnénk köszönetet mondani a misszió barátainak és partnereinek. Imáitok és a Charis World Outreach-nek nyújtott anyagi támogatásotok révén továbbra is követjük azt az egyszerű küldetést, hogy tegyünk tanítványokká minden nemzetet.

Igazgatóink folyamatosan beteljesítik ezt a küldetést, de tudjuk, hogy a végzősökben is ugyanaz a szív fog dobbanni, mint Andrew és Jamie Wommack-ban és Mike és Carrie Pickett-ben. Egy olyan szív, mely az evangélium terjesztéséért, vezetők képzéséért és a világ megváltásáért dobog.

 

Csatlakozz hozzánk, hogy messzire és mélyre jussunk az evangéliummal!

Az AWM és a Charis nemzetközi szinten húsz irodával és harminc kampusszal rendelkezik, valamint huszonegy kampusszal az Egyesült Államokban a coloradói központunkon kívül. Bibliaiskoláink közel nyolcezer diákot képeznek világszerte!

Ha még nem vagy a Charis World Outreach partnere, kérjük, csatlakozz hozzánk, hogy együtt minél több olyan emberhez jussunk el, akiknek szükségük van kegyelem és a hit sorsfordító üzenetére.

További információ a https://awme.hu/partnerseg/ weboldalon.