Jézus megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és ez a felirat?” „A császáré” – felelték. Jézus erre kijelentette: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.” (Máté 22:20-21)
A dénáron található kép – az egyetlen, kis ezüst érme, amelyet a császári adózás céljából elfogadtak – feltehetően Tiberius Caesart ábrázolta (i.e 14-37 között uralkodott). Az érme egyik oldalán ez volt rávésve: „Tiberius Caesar Augustus, az Isteni Augustus fia”, a másik oldalon pedig ez volt olvasható: „Főpap”. A véset kinyilvánította az istenséget, és császárként az imádatra való jogot.
A vallásos zsidók számtalan esetben próbálták Jézust tőrbe csalni a Törvény dolgaival kapcsolatban, de mindig kudarcot vallottak. Ez alkalommal az adófizetés dolgával keresték fel, remélve, hogy a kapott válasz lehetőséget teremt számukra, hogy Jézust Pilátus elé vigyék – kivégzésre. Úgy gondolták, hogy bármely válasz helytelen lesz. Ha Jézus elismeri a római adót, akkor elveszíti népszerűségét a tömegek előtt. Ha a római adó ellen szól, akkor viszont a zsidók átadhatják Őt a Római Kormányzónak, és Pilátus kezébe kerül. Úgy tűnt, hogy végre sikerült Jézust a hatalmukba keríteni.
Jézus azonban olyan egyszerű bölcsességgel válaszolt, hogy a Farizeusok és a Heródes pártiak saját csapdájukba estek, és bolonddá tették magukat. Jézus ezt mondta: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.” (Márk 12:17.) Az ember Isten képére teremtetett, ezért oda kell adnunk Isten számára azokat a dolgokat, amelyek hozzá tartoznak (az életünket), míg a császárnak pedig a rá tartozó dolgokat (a pénzét és egyéb javakat).
Manapság az emberek hajlamosak sokat foglalkozni az adókkal és a számlákkal, Jézus maga is látta ezeknek a dolgoknak a szükségességét. Amikor tudod, hogy Isten a te forrásod és az életed az Övé, akkor akarsz adni, és másokat megáldani, ahogy ezt Ő is tette. A következő alkalommal, amikor adót, vagy a számládat fizeted, tiszteld meg Istent és tedd ezt örömmel, tudva, hogy ezzel mások életéhez járulsz hozzá.