Barion Pixel

Hívjon:  +36 30 474 9631 
E-mail:  hungary@awme.net

A megtagadás fokozatai

Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt. (Máté 10:33)

A megtagad szó számos dolgot jelenthet az “ellenkezőt állít”-tól a “elutasít, megvet”-ig. Például minden bizonnyal kisebb mértékű megtagadás volt, amit Péter követett el, hiszen Isten megbocsájtott neki, és továbbra is használta őt. A Zsidó 6:4-6 szerint azonban nincs megtérés az Úr teljes megtagadásából. (Zsidó 10:29.) Ezek szerint, bár Péter megtagadta az Urat (azt állította, hogy nem ismerte), de nem utasította el, nem vetette meg Őt.

Egyetlen hívő ember sem kívánja az Urat megtagadni, de a szellemi egészség utáni törekvés meggyengülése az első lépés ebben az irányban. Erre emlékezve motivációt nyerhetünk, hogy úgy keressük az Urat, ahogy szükséges keresnünk Őt. Ez többet igényel tőlünk, mint puszta kívánságot – erőfeszítésre van szükségünk. Mindannyian megtanultuk, hogyan kell önmagunkra támaszkodnunk, de meg kell tanulnunk, hogyan lehetünk erősek az Úrban és az Ő hatalmas erejében. (Efézus 6:10.) Ahhoz, hogy fizikai testünk tiszta és egészséges maradjon, gyakorolnunk kell; ilyen módon gyakorolnunk kell magunkat a kegyességben is. (1. Timótheus 4:7.) Így szellemileg erősek leszünk, amikor ki kell állnunk az Úrért.

Talán kínzott már a félelem, mivel arra gondoltál, hogy valamelyik bűnöddel megtagadtad az Urat. Isten ismeri a szíved. (1. Sámuel 16:7.) Függetlenül attól, hogy milyen visszataszító cselekedetről, vagy beszédről van szó, ha a szívedben még mindig tiszteled Őt és valóban megváltoztattad a gondolkodásodat, akkor Ő nem fog megtagadni téged. (2. Timótheus 2:12-13.) Megbocsájt neked, megtisztít és új kezdetet ad!