A Szellem és a Szó egyek

A lélek [szellem] az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: lélek [szellem] és élet. (János 6:63)

Jézus azt állította, hogy az élet a szellemedből származik, nem a testedből. Ezeket az embereket oly mértékben uralta a fizikai életük, hogy egyáltalán nem értették meg Jézus szavainak szellemi jelentőségét. Bár Isten Szavának vannak jótékony hatásai a testünkre nézve is, az Ige szellemi természetű, szellemünkön keresztül érthetjük meg. Isten Szava szellem, és a Szent Szellem a saját szellemünkben megvilágítja Isten igazságát az elménk számára.

Isten Szava nem pusztán papír és tinta. Jézus az Ige, Ő szellemi formában már akkor létezett, mielőtt a Szent Szellem bármely inspirált szót leíratott volna. A Biblia egyszerűen Jézus és a szellemi igazság fizikai megjelenése. Isten ihlette, abszolút pontos és megbízható, mégis, amíg nem vesszük a Szent Szellemet a szellemünkben, addig a Biblia nem fog hasznot hajtani a részünkre. Ezért van az, hogy sokan, akik elolvassák, sőt memorizálják mégsem aratják a gyümölcseit. Nem születtek újjá, és nem bírják önmagukban a szellemi Tanítót. (János 14:26.)

Ahogy fizikai részünk életet nyer a megevett ételből, szellemünk is életet nyer, ahogy részesedik Jézusból, az élet kenyeréből. (János 6:48.) Jézus világosan mondja, hogy az általa szólt szavak szellemi természetűek, nem fizikaiak. Ha meg akarjuk ismerni, hogy mik azok a szellemi igazságok, akkor hinnünk kell a Bibliában, mivel az élet és szellem. Ha azt szeretnénk, hogy a szellem vezessen bennünket, akkor követnünk kell Isten Szavát. Ha hallani szeretnénk Isten Szellemét, akkor figyelnünk kell arra, amit Isten az Ő Igéjében mond nekünk. A Szellem (Szent Szellem) és az Ige (Jézus) egy. (János 1:1.)

Ma békét találhatsz minden döntésedben, melyet meghozol azáltal, hogy a Szent Szellem vezet téged Isten Igéjében. A Szellem és az Ige mindig egyetért, és amikor egyetértésre jutsz velük, akkor biztos lehetsz benne, hogy a helyes irányba mozdulsz és helyesen cselekszel.

One Comment

Vélemény, hozzászólás?