János 6,15: „Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.” (RÚF)
Jézus „hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, de nem vétkezett”. (Zsid 4,15; RÚF) Bizonyára megjelent a kísértés Jézus előtt, hogy engedjen a tömegnek és felmagasztalja Magát, de nem reagált rá. Azért jött, hogy az Atya akaratát tegye, nem pedig a sajátját. (Jn 6,38) Azonnal visszavonult mindenkitől, és az egész éjszakát imádkozva töltötte az Atyjával. A hosszan tartó ima a büszkeség kísértésének ellenszere, és Isten szerinti alázatot munkál ki az életünkben.
A Galata 2,20-ban Pál az én halálát hirdeti, de nagyon fontos észrevenni, hogyan következett be ez a halál. Pál azt mondta, hogy az által halt meg, amit Jézus tett. Ezt a halált úgy tapasztalta meg, hogy egyszerűen úgy tartotta: mindez Krisztus által már megtörtént. (Róm 6,11)
Egyesek a végletekig vitték azt a tanítást, hogy haljunk meg magunknak, és ahelyett, hogy szabadok lennének az éntől, teljesen önközpontúak. Állandóan saját magukra gondolnak. Lehet, hogy kizárólag negatív értelemben, de mégis önközpontúak. Az igazán alázatos ember Krisztus-központú. Meghalni önmagunknak nem öngyűlöletet jelent, hanem inkább azt, hogy jobban szeretjük Krisztust, mint magunkat.
Vannak hamis vallások, amelyek önmegtagadást hirdetnek. Nem pusztán halottnak kell lennünk saját magunknak, hanem Istennek kell élnünk. Ha az önmegtagadásra fókuszálunk Krisztus trónra emelése nélkül, az törvénykezéshez vezet. Az igazi alázat nem önmagunk lealacsonyítása, magunk vagy az eredményeink gyűlölete. Ez egyszerűen annak tudata, hogy mindaz, amink van és amik vagyunk, Isten ajándéka. Ezért csak az tud igazi alázattal viselkedni, aki elismeri Istent.
