Lukács 22,44: „Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, és verejtéke olyan volt, mint a földre hulló nagy vércseppek.” (RÚF)
Érdekes, hogy az evangélium írói közül Lukács az egyetlen, aki megemlíti, hogy Jézus verejtéke olyan volt, mint a nagy vércseppek. Valószínűleg azért, mert Lukács orvos volt (Kol 4,14), így ez különös jelentőséggel bírt számára. Dokumentáltak olyan eseteket, amikor az emberek rendkívüli érzelmi nyomás alatt ténylegesen vércseppeket verejtékeztek. Talán ez megmagyarázza, miért csak Lukács említi, hogy Jézust angyal erősítette. Éppen úgy, mint amikor Jézus találkozott Sátánnal a pusztában a negyvennapos böjtje és a megkísértése során, és angyalok szolgáltak neki (Mk 1,13), itt is természetfeletti erőre volt szüksége, hogy elviselje a szenvedéseit.
Az olyan volt, mint szavak használata azt is jelentheti, hogy Jézus verejtéke csupán kinézetében vagy méretében hasonlított a vérhez, de egyértelműen nyomatékosítja, hogy gyötrődése milyen hatást gyakorolt a fizikai testére. Jézus értünk elviselt szenvedései nem pusztán testi jellegűek voltak. A fizikai szenvedést megelőzően a kertben érzelmileg is szenvedett: halálosan gyötrődött. Ahogy Lukács feljegyzi, egy angyalnak kellett jönnie, hogy erősítse Őt, különben maga az érzelmi küzdelem megölte volna. Mindazt, amit Jézus tett, kizárólag a szeretet motiválta. Az Előtte lévő öröm miatt bírta ki, hogy felvegye a keresztet. Teremtőnkként nem pusztán szánalomból vagy kötelességtudatból mentett meg minket, hanem azért, mert szeret.
