Az ismer szó sok mindent jelenthet az olyan egyszerű dolgoktól kezdve, mint az érzékszervekkel vagy az elmével felfog, egészen a jóval mélyebb alapos tapasztalatot szerez jelentésig.
Ez az ismeret tehát nem csupán intellektuális, hanem személyes, bensőséges megértés. Jézus úgy határozza meg az örök életet, hogy az nem más, mint az Atya Isten és Jézus Krisztus megismerése. Az örök élet Istennel, az Atyával és Jézussal, a Fiúval való bensőséges személyes kapcsolat. Ez az Istennel való meghittség az, amiről az üdvösség szól. Az üdvösség lényege nem a bűneink bocsánata, hanem ez a szoros kapcsolat az Atyával. Természetesen Jézus azért halt meg, hogy megszerezze a bűneink bocsánatát, mert a meg nem bocsátott bűnök elzárnak minket az Istennel való meghitt közösségtől. A bűn akadály volt Isten és közöttünk. Foglalkozni kellett vele, és ez meg is történt. Ám aki az üdvösséget csupán a bűnök bocsánatának tekinti, és ott megáll, az elszalasztja az örök életet.
Az üdvösséget úgy kellene bemutatni, mint annak a módját, hogy ismét összhangba kerüljünk Istennel. Ehelyett gyakran úgy mutatják be, hogy ezáltal megmenekülünk az élet problémáitól, később pedig a pokol ítéletétől. Lehetséges újjászületni ezzel a gondolkodással, de akik ilyen fajta szolgálat révén üdvözülnek, gyakran úgy tekintenek az Úrra, mint aki átsegíti őket a válságos időkön, nem pedig úgy, mint akit bensőséges módon ismerhetnek. Jézus szeretetből halt meg értünk (Jn 3,16) – olyan szeretetből, amely az emberrel való meghitt közösségre vágyott.
A legtöbb hitetlen embert annyira leköti a „földi pokol”, hogy nem igazán foglalkozik vagy törődik örök jövőjével. Elegük van a vallásból. Olyasmit keresnek, ami betölti a bennük lévő űrt. Erre csak az Atyánkkal való meghitt kapcsolat (az örök élet) képes. El kell mondanunk nekik.
