A koronavírus rövid idő alatt nagyon sok változást hozott. Mint egy tökéletes vihar, amely kitörni készült. Először is itt az elnökválasztás heves politikai motivációkkal. Aztán itt az a rengeteg ember, akik általában félelemből cselekszenek, és ha olyasvalami adódik, amire nincs válasz, pánikba esnek. Végül itt van a média, ami folyton a legrosszabb végkimenetelt hangoztatja, és ez tehet a vírus körüli felerősödött félelemről. Mindezt összeadva a félelem és a negatív reakciók özönét kapjuk.
Hiszem, hogy fontos minden helyzetre bibliai módon reagálnunk.
Gyakran mondom, hogy az éremnek két oldala van. Az egyik oldalon az emberek úgy gondolják, hogy nem kell foglalkozni azzal, ami most történik, nem kell semmin változtatni. A másik oldalon viszont teljesen pánikba esnek. Egyik megközelítés sem bibliai.
Először is nekünk, hívőknek soha nem szabad félelemből cselekednünk. „Mert nem a félelem szellemét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság szellemét” – olvassuk a 2Timótheus 1,7-ben. Soha nem a félelemnek kell motiválnia minket. Az 1János 4,18 ezt mondja: „A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.” Hitben járunk, nem pedig félelemben.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy ne legyünk elővigyázatosak. Hitre van szükségünk, nem ostobaságra.
Azt is meg kell értenünk, hogy nem mindenkinek van meg az az ismerete és hite, ami nekünk. Az 1Korinthus 8,6-7 szerint „nekünk mégis egyetlen Istenünk az Atya, akitől van a mindenség, mi is őérte, és egyetlen Urunk Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is őáltala. Viszont nem mindenkiben van meg ez az ismeret”. Ez az igeszakasz segít megérteni, hogy nem mindenki tart ott hitben, ahol mi, és ha megpróbálnának utánozni bennünket, az akár tönkre is tehetné őket.
Mindezek ellenére hiszem, hogy ebből minden eddiginél jobban jövünk ki. Az emberek most több időt tölthetnek az Igével. Én napi tíz órát tanulmányozom az Igét. Több mint 200 ezer órányi ingyenes anyag található a weboldalunkon. Ha napi nyolc órán keresztül olvasnád ezeket, akkor 68 évbe telne, mire a végére érnél.
Az élő közvetítéseimen keresztül egyre több embert érünk el az Evangéliummal. Az online istentisztelet, amit március 22-én tartottam Jesse Duplantisszel, Duane Sheriff-fel és John Teshsel, negyedmillió embert ért el. Az alkalmazottaim előrelátásának köszönhetően zökkenőmentesen oldottuk meg, hogy a telefonközpont munkatársai otthonról dolgozhassanak és válaszoljanak a hívásokra. Angol nyelvű segélyvonalunk napi 24 órában működik hétfőtől péntekig. Rendelkezésedre állnak imaszolgálóink, akik szeretettel szolgálnak feléd és bátorítanak az Úrban. Csak hívd a 719-635-1111-et!
Magyar nyelvű elérhetőségünk:
Honlap: https://awme.hu
E-mail: hungary@awme.net
Telefonos ügyfélszolgálat: +36 96 604 112; +36 30 474 9631 (hétfő–péntek 10:00–14:00 óráig)
Bibliai hozzáállással jobban és erősebben jövünk ki ebből. Egységben vagyok veled az egészséged és a természetfeletti ellátásod érdekében most is és ezután is.