Amikor eljutottak arra a helyre, amelyet Isten mondott neki, oltárt épített ott Ábrahám, rárakta a fadarabokat, megkötözte a fiát, Izsákot, és föltette az oltárra a fadarabok tetejére. (1. Mózes 22:9)
A Lukács 18:8-ban Jézus az mondta, “Amikor az ember Fia eljön, vajon talál-e hitet a földön?” Hitet keres a hívőkben, és a hitünknek nagyobbnak kellene lennie, mint az Ószövetség hívőinek, akik nem születtek újonnan. Ábrahám áldozata, hogy a fiát, Izsákot Istennek áldozta, sok embert inspirált hitre a régmúlt idők óta. Mégis, nem csak Ábrahám volt az egyetlen, aki csodálatos hitet és hűséget tanúsított. Izsák cselekedete is megragadó volt.
A legtöbb bibliakutató szerint ebben az időben Izsák 17 éves lehetett, ami azt jelenti, hogy Ábrahám 117 volt. Izsák valószínűleg jobb erőnlétben volt, mint Ábrahám. Valószínűleg lefuthatta volna kedves, idős édesapját, de ő megengedte, hogy Ábrahám megkötözze őt, az oltárra helyezze, tisztában volt azzal, hogy ő volt apja áldozata. Nincs semmi arra utaló jel, hogy Izsák kiabált, vagy bármely módon ellenállt volna. Izsák teljes mértékben bízott Istenben, édesapjában, vagy mindkettőben.
Ez tökéletes képe annak, ahogy Isten értünk áldozta Jézus Krisztust, a Fiát. Isten részéről szeretetének megdöbbentő cselekedete volt ez, de ugyanolyan csodálatos volt, amit Jézus tett. Jézus angyalok légióját hívhatta volna segítségül, hogy kiszabadítsák őt, de nem tette. (Máté 26:53.) Átadta magát az Atyjának, ahogy Izsák is tette, egészen a halálig.
Ennek a hatalmas szeretetnek és áldozatnak nagy célja volt – a te megváltásod és Isten szeretetének kifejezése, Jézus szerető áldozatának megmutatása számodra. Ez valami olyasmi, amiben bátran hihetsz! Ma Jézusra tekinthetsz, aki szándékosan és szeretetteljes módon Magát adta érted. Add magad Érte szándékosan és szeretetteljes módon mindenben, amit teszel. Akkor, ha Jézus letekint a földre, megtalálja a hited.