„Zakariás így szólt az angyalhoz: Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg vagyok, és a feleségem is igen idős.” (Lk 1,18)
Lukács 1,5-25
Zakariás és Erzsébet igaz emberek voltak (Lk 1,6), akik sok éven át imádkoztak egy gyermekért. Ugyanazt a csalódást és frusztrációt érezték, mint
Mi volt Zakariás reakciója? Nem tudta elhinni. Pontosan az adatott meg neki, amiért imádkozott, mégis kételkedett abban, hogy ez igaz. Zakariás megkapta a csodáját. Talán a felesége hite miatt tartott ki.
Mielőtt Izrael gyermekei kijöttek Egyiptomból, hittel elfogyasztották a páska vacsorát.
Csomagjaikat összepakolták, és készen álltak az indulásra. Számítanunk kell arra, hogy az imáink meghallgatásra lelnek.
Képzeld most el, hogyan éreznéd magad vagy mit csinálnál, ha az imádra adott válasz ebben a pillanatban megnyilvánulna? Amennyire csak lehetséges, kezdj el így gondolkodni és cselekedni. Meg fogod látni, hogy az egész hozzáállásod megváltozik, ha a figyelmedet a válaszra fordítod és nem a problémára.
(Forrás: Daily Devotional – Andrew Wommack Ministries)