Mit kételkedsz?   

Mit kételkedsz?                                                                               Június 28. 
1Móz 3,1-13 
Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz. 
(1Móz 3,5) 
Á dám és Éva bűne a hitetlenség volt. Az, hogy ettek a tiltott gyümölcsből, pusztán hitetlenségük megnyilvánulása volt, amely már jelen volt a szívükben. Miben kételkedtek? Két dolog volt, mellyel kapcsolatban kételyt ébresztett a kígyó Istennel szemben. Az első, hogy megkérdőjelezték Isten Szavát. Nem hittek ab ban, hogy milyen következményekkel jár, ha a jó és gonosz tudásának fájáról esznek. Isten azt mondta, hogy meg fognak halni. Nyilvánvaló an azért ettek, mert nem hittek ebben.
Kételkedtek Isten Szavában, így elkövették az első bűnt. Ennél még jelentősebb, hogy Ádám és Éva kételkedett Isten szere tetében. Sátán azzal vádolta Istent, hogy nem a legjobbat akarta a szá mukra. Azt állította, hogy Isten megvont tőlük valamit, ami bölcsebbé tehette volna őket. Ez Isten szeretete és szavahihetősége elleni közvetlen támadás volt. Isten fantasztikusan bánt velük, mindent biztosított nekik, amire szük-ségük volt, sőt mindennap találkozott velük. Ádám és Éva azonban úgy döntött, hogy kételkedik Isten szeretetében. Egy beszélő kígyó szavait Isten Szava fölé helyezték. Gondold végig: nem logikus Isten szeretetében kételkedni, ha Jézus halálára és feltámadására tekintesz. Kijelentésed van arról, hogy Isten szeretete meddig ment el érted, és mégis azon aggódnál, hogy betölti-e a szükségeid, vagy meggyógyítja-e a tested?
Azzal próbálod igazolni a kételyeid, hogy azt mondod, mindenkivel így van. „Így normális.” Csak azoknak az embereknek természetes ez, akik nem ismerik Isten hatalmas szeretetét! Amikor Isten szeretetéről teljes kijelentést kapsz, akkor elenyésznek a kételyeid! 205 Ha bármilyen kételyed van ma Isten szeretetével és végtelen gon doskodásával kapcsolatban, akkor nyisd ki a Bibliád, olvasd, és hidd el azt, amit rólad mond! Űzd el minden kételkedésed azzal, hogy elhiszed azt, amit rólad mond! A benne való hited szabad utat nyit áldásai szá mára az életed minden területén.