Fogadd be a Szent Szellemet! Október 25.
János 16,7: „de én az igazságot mondom nektek: Jobb nektek, hogy én elmenjek, mert ha el nem megyek, nem jön el hozzátok a Vigasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm azt hozzátok.” (RÚF)
JÁNOS 16,7
Az itt szereplő jobb szó görög eredetije azt jelenti: előnyös, hasznos. Hogyan lehetne bármilyen helyzet előnyösebb vagy hasznosabb annál, mint hogy Jézus fizikailag velünk legyen? Amikor Jézus fizikai testben itt járt a Földön, számos korlátozásnak volt kitéve. Például nem tudott mindig minden tanítványával együtt lenni. A Szent Szellem szolgálata által azonban képes volt rá. Ahelyett, hogy a Sátán megszabadult volna Jézustól, pünkösd napján 120 „kis Krisztus” (ez a keresztény szó tényleges jelentése) jött ki a felső szobából.
Jézus úgy tanította a tanítványait, ahogyan soha egyetlen tanító sem, de nagyon keveset értettek meg belőle, mert nem születtek újjá. Amikor azonban eljött a Szent Szellem, elvezette őket a teljes igazságra, és még az eljövendő dolgokat is kijelentette nekik. Sokkal több előnye van annak, hogy a Szent Szellem bennünk él, mint ha Jézus velünk lenne fizikai testben. Ezek mind abban foglalhatók össze, hogy Jézus hatalma most már teljes (Mt 28,18), és nem korlátozódik egyetlen fizikai testre. Nincs győztes keresztény élet anélkül, hogy percről percre, óráról órára, napról napra ne függnénk Isten Szellemétől. A keresztény életet nem pusztán nehéz, hanem lehetetlen magának Istennek az ereje nélkül élni.