Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk. (Róma 15:4)
Az emberek sok helyen keresik a reményt. Némelyek horoszkóphoz vagy jövendőmondóhoz fordulnak, míg mások a házastársukhoz, barátaikhoz, vagy a kormány különböző hivatalaihoz. Ez a vers azonban világossá teszi, hogy az Írás az, ahonnét reménységünk jön. Természetesen Isten minden reménység Istene (Róma 15:13), de Ő az Igéjét használja, hogy megossza velünk reménységét.
Sok ember mindent a nehezebb módon tanul meg. Nem akarnak Isten Szavában hinni addig, amíg nem tapasztalnak személyes győzelmet, ám ha nem hisznek az Ő Szavában, akkor nem fognak győzelmet tapasztalni! A bibliai mércét használva ezt bolondságnak nevezzük. Szóval, akkor mi a megoldás?
Minden problémát, amivel szembetalálkozunk – még a rosszabb problémákat is – már valaki a Bibliában megtapasztalta. Az Írások nagyon képszerűen feljegyzik az Istenben bízók küzdelmeit és győzelmeit. Ez reményt ad nekünk. Ha Isten valóban nem személyválogató (Róma 2:11), akkor értünk is ugyanazt teszi, amit másokért. Életünket behelyettesíthetjük a bibliai személyek életébe, és ezáltal reményt meríthetünk azokban a helyzetekben, amelyekkel találkozunk.
Nem szükséges kivárnod egy krízist, hogy a nyomás alatt reménységet végy. Az Írás lapjain keresztül ott lehetsz, azt teheted, hogy reményt és hitet vehess a győzelem érdekében. Nem kell Istent újra bizonyításra késztetned a bajok idején. Ő már megpróbáltatott, és számtalan esetben bizonyított a szenteknek évszázadok alatt a Bibliában. Ma meríts az ő tapasztalataikból. Sokkal jobb mások tapasztalataiból tanulni.