Ez a példázat Isten Igéjének fontosságát mutatja be. Isten Igéje teljhatalommal rendelkezik, de el kell ültetnünk a szívünkbe, és hagynunk kell kicsírázni, hogy felszabaduljo
A mag Isten Igéje, a négyféle föld pedig az emberi szív négy fajtája. Az Ige minden helyzetben ugyanaz volt, de minden esetben különböző eredmények születtek – az ember szívének állapota és nem az Ige miatt. Az Ige nem mindenki számára működik, mert nem mindenki engedi működni.
Ebben a példázatban a szív állapota a változó tényező. Isten Igéje mindig ugyanaz; ugyanazzal a potenciállal rendelkezik minden szívben. A jó föld nem magától áll elő, azt művelni kell. Ez az oka annak, hogy Jézus példázatában a négyből csak egy embernél termett gyümölcsöt a mag. Sok idővel, erőfeszítéssel és szor
Ebben a példázatban az Ige volt az, ami gyümölcsöt termett. A föld csak helyet adott a magnak a növekedésre. Ha Isten Igéjét a szívünkbe rejtjük, óvjuk és mindennél lőbbre helyezzük, magától fog teremni.
A sátán sokakat megtévesztett azzal a gondolattal, hogy az adottságaik alapján nem képesek gyümölcsöző életet élni. Valójában azonban nem ők termik a gyümölcsöt, hanem Isten Igéje. Amikor megóvjuk a szívünkbe vetett Igét, az majd elvégzi a többit.
(Forrás: Daily Devotional – Andrew Wommack Ministries)