Isten szeretete nem önző

Isten szeretete nem önző                                                                                                     Február 13  
1. Korinthus 13:1-13 Nem keresi a maga hasznát 
1. Korinthus 13:5 
Sátán megpróbálta meghamisítani Isten valamennyi a részünkre készített jó dolgát. Sikerült eladnia a világnak a szeretet egy romlott és alacsonyrendű hamisítványát. Hollywood jelentős szereppel bír az ördög számára ebben a harcban. A filmek a szeretetet egy érzelmi és érzéki megközelítésben mutatják, amelynek a valóságban nincs alapja. Az emberekben ez azt váltja ki, hogy egy utópia után vágyakoznak, amelyben minden érzékük, minden időben teljes kielégülést talál, de az emberi szeretet sohasem képes kielégíteni a feltétel nélküli szeretetre való mély igényünket.
Ez az isteni szeretet képessége. Az igazi isteni szeretet leginkább megkülönböztető vonása, hogy nem önző, nem önmagát szolgálja. Az igazi szeretet nem a vágyak betöltésére irányul; önzetlen és adó. Nézzünk Jézusra, aki az isteni szeretet legnagyobb példája, amit a világ látott. A világ azt mondja neked, hogy az önzetlen szeretet örömtelen és nyomorúságos, ugyanakkor Jézus tele volt örömmel és sosem volt nyomorult állapotban. Ő bemutatta, hogy az élet titka az önzetlen szeretet. Jézus nem azért jött a földre, hogy önmagát elégítse meg. Végül hatalmas megelégedést élt át azzal, hogy megváltotta az emberiséget Isten számára, de ő emberi lénnyé vált az Atyáért és értünk, nem Önmagáért. Otthagyta a dicsőségét és eljött, hogy a legalázatosabb körülmények között éljen.
Odahagyta az imádatot, amelyet a teremtett világtól kapott, hogy harminc éven keresztül szinte teljes névtelenségben éljen. Bár néhányan dicsérték Jézust a szolgálata során, gyalázat és nevetség tárgya volt a vallási rendszer részéről. Majd elszenvedte a végső elutasítást a keresztre feszítéssel és magára vette mindazt a szégyent, ami egy elítélt bűnözőt illetett meg. Mindezt azért tette,“Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János 3:16). Próbáld meg ma mások felé irányuló szeretetedet azzal, hogy ezt az egyszerű kérdést teszed fel magadnak: “A magam vagy mások számára mondom és cselekszem ezeket a dolgokat?” A szeretet mások felé való kifejezésére összpontosíts, és figyeld csak meg, egész máshogy alakul a napod.