Barion Pixel

Hívjon:  +36 30 474 9631 
E-mail:  hungary@awme.net

Jézus Isten volt 

Jézus Isten volt                                                                              Szeptember 29. 

 

János 1,1: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.” (RÚF) 

 

LUKÁCS 1,1-4; JÁNOS 1,1-18 

 

Jézus nem pusztán Istentől küldött ember volt, hanem Isten. Ez az Újszövetség legfontosabb kijelentése. Ezen az igazságon függ az összes többi igazság. Ha Jézus csak ember volt, akkor tekintet nélkül arra, hogy milyen jó volt, az élete csak egyetlen másik ember helyettesítésére szolgálhatott. Ám mivel Isten volt, az élete többet ért minden emberi életnél a teremtés óta. Valójában többet ért, mint az általa teremtett világegyetem egésze. Ebben a kérdésben bármilyen kompromisszum semmissé teszi Krisztus munkáját az életünkben. Jézus a testben megjelent Isten volt. (1Tim 3,16) A Mindenható Isten emberi testben vett lakozást. Megalázta magát, és szolgai formát vett fel. (Fil 2,7) 

Krisztust az emberi mivolta közülünk valóvá tette. Ugyanazokat a kísértéseket és nehézségeket szenvedte el, mint mi. (Zsid 4,15) Istensége azonban hatalmat adott Neki, hogy teljes mértékben megmentsen bennünket. (Zsid 7,25) Soha nem szabad hagynunk, hogy az emberi mivolta vakká tegyen minket arra, hogy maga a Mindenható Isten lett a barátunk. (Jn 15,13-15) Ugyanakkor soha nem szabad hagynunk, hogy az istensége miatt vakok legyünk arra, hogy Ő pontosan tudja, mit érzünk, és törődik velünk. Engedd, hogy a Szent Szellem egész évben valódi kinyilatkoztatást adjon neked a mi Urunk Jézus Krisztus isteni és emberi mivoltáról!