Jézus próbára tette a hitét 

Jézus próbára tette a hitét                                                                                                 Május 21.
Márk 7,27:
„Jézus ezt mondta az asszonynak: Hadd lakjanak jól először a gyermekek, mert nem jó elvenni a gyermekek kenyerét, és odadobni a kutyáknak.” (RÚF)
MÁTÉ 15,21-39; MÁRK 7,24-37; 8,1-10
A Bibliában teljesen világos, hogy Jézus azért jött, hogy betöltse Istennek a zsidókkal kötött szövetségét. Ugyanakkor az is világos volt, hogy meg fogja nyitni a hitet a pogányok előtt. Jézus természetesen tudta ezt, és számos pogány felé szolgált a nélkül a látszólagos megvetés nélkül, amit ennél a sziroföníciai asszonynál látunk. Jézust nem lehetett volna ráerőltetni, hogy ennek az asszonynak a lánya felé szolgáljon, hacsak ez nem az Ő akarata volt. Ezért a hallgatása és az asszonynak adott durva válasza pozitív eredmény elérését szolgálta. Az alázat a hit fontos összetevője. Ez az asszony idegen volt az ígéret szövetségeitől, és nem volt joga bármit is követelni. Jézus hallgatása, majd az, hogy egy kutyához hasonlította, bizonyára megbántott volna egy önelégült embert, és lehetséges, hogy Jézus éppen ezért tette próbára a hitét. A Lukács 7,6-7-ben Jézusnak nem kellett ezt tennie a századossal, mert a százados már megalázta magát. A hit szerves része, hogy teljes szívünkkel egyedül Istent keressük. Ha aggódunk amiatt, hogy mit gondolnak az emberek, mert igyekszünk elnyerni a jóváhagyásukat (vagy a tiszteletüket), akkor soha nem fogunk hittel kiállni semmiért. Végül is kritizálhatnak minket érte. Ez az egy dolog valószínűleg több embert akadályozott meg abban, hogy átvegye Isten áldásait, mint bármi más. Nem tetszhetünk embereknek és Istennek egyszerre. Sátán az üldöztetést használja arra, hogy ellopja Isten Igéjét és megsemmisítse a hitünket. A hit működéséhez Pállal együtt azt kell mondanunk: „Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug”. (Róm 3,4; KSZE) Andrew legújabb TV sorozatait YouTube csatornánkon a következő linkre kattintva nézheted meg:⁠ https://www.youtube.com/@Andrew_Wommack_magyarorszag látogass el weboldalunkra:⁠https://awme.hu/termekkategoria/konyvek-2/⁠Charis Bibliaiskolánkba egész évben jelentkezhetsz. A következő linken találsz róla további információt:⁠www.charis.hu⁠Andrew Wommack magyarországi szolgálata a hűséges támogatóink adományainak köszönhetően működik. Ha Te is szeretnéd Isten országát építeni Magyarországon, a következő linken tudsz minket támogatni:⁠https://awme.hu/partnerseg/