Máté 6:19-21
Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. (Máté 6:21)
Ha bizonyos igéket kiragadva nézünk, akkor úgy értelmezhetnénk, hogy a pénz és a gazdagság rossz dolgok. Azonban találhatunk olyan igéket is, amelyek a gazdagságot áldásnak tartják. Amit ezekből a látszólag ellentmondó állításokból megtudhatunk, hogy a pénz sem nem rossz, sem nem jó. A pénz szeretete az, ami minden gonosz gyökere. (1 Timóteus 6:10.) Gazdagként és szegényként egyaránt szeretheted a pénzt. Sok ember úgy követi el a pénz szeretetének a bűnét, hogy közben egyetlen fillérje sincs.
A dolgok szeretete (kapzsiság) bálványimádás, ezt vette célba Jézus. Mivel ennyire könnyű vágyakozni a pénz és az általa biztosított dolgok után, Isten egy olyan rendszert alakított ki, melyben a bővölködés egy melléktermék, mégpedig annak mellékterméke, hogy Istent az első helyre tesszük. A Máté 6:33 szerint: “De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” Nem kell elutasítanunk jobban a bőség áldását, mint az utána való kívánságot. Jézus a kincsünk, és ahogy Őt szeretjük és szolgáljuk, az összes gazdagság, amire szükségünk van, a miénk lesz.
A lézer ereje abban áll, hogy a fénysugár egyetlen pontba összpontosul benne. Hasonlóképpen az erőd is attól függ keresztényként, hogy mennyire összpontosítasz Jézusra. Ismerheted Őt és ugyanakkor gazdag is lehetsz, de csak az egyiket szolgálhatod. Hűséges módon nem szolgálhatod egyszerre mindkettőt, mivel jobban fogsz az egyikre támaszkodni, mint a másikra. Csak az egyik állhat a szíved és odaszánásod középpontjában. Azért nem gyűjtünk kincseket ezen a földön, mert szívünk ezáltal eltávozna Jézustól és attól, amit Ő adni szeretne nekünk. Ma Ő a te igazi kincsed!