Megrendülni Szellemben Szeptember 4.
Jn 11,33 Amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak,
megrendült lelkében és háborgott.
(Jn 11,33)
A „megrendül” eredeti görög jelentése Jézus mély felindulá sát fejezte ki, de nem szükségképpen szomorúságra vonat kozik. Inkább egy haragos „sóhajtás” volt Sátán felett, aki Jézus körül ezt a bánatot okozta. Jézus azért jött, hogy megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, vagyis az ördögöt (Zsid 2,14), és megrendülten látta azt a fájdalmat, amit ellensége az általa szeretettekre helyezett. Ilyen fohászkodás az, amit a Szent Szellem értünk tesz (Róm 8,26).
Nem egyszerűen csak együtt érez velünk a Szent Szellem, hanem har col értünk, amikor nem tudunk hogyan imádkozni. Ebben az esetben arra használta Jézust a Szent Szellem, hogy a halál ellen viseljen harcot, valamint a jelenlévők kételkedése ellen, ami Lázárt a sírban tartotta. Mindenki átélhette vagy átélheti ugyanezt, akiben a Szent Szellem jelen van. A Szellem fohászkodása nem egyszerűen búslakodás, hanem igazságos harag és ellenállás Sátán eszközeivel szemben, melyekkel az életünkben munkálkodik. A keresztények sok esetben nem veszik ezt észre, mivel azt gondolják, hogy csupán bánkódnak a helyzetet látva, de a Szent Szellem tovább mozdítaná őket, hogy Vele együtt közbenjár-janak az ellenség ellen.
Bár a Szent Szellem fohászkodása benned nem hallható, reagál hatsz rá hallható „nyögéssel” vagy fi zikai mozdulatokkal, ahogy ezt a bánkódó ember is teszi. Semmi rossz nincs ebben, amíg nem kevered össze saját reakcióidat a Szent Szellem tevékenységével. A Róma 8,26 azt állítja: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert ami ért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” A Szent Szellem nem mond ki semmit, te reagálsz az Ő csendes fohászkodására benned. 281 A Szellemben való őszinte fohászkodás felbecsülhetetlen értékű, és mindig jó gyümölcsöket terem az életedben, így amikor megtörténik, csak sodródj a Szent Szellemmel. Ma hálás lehetsz, hogy Ő a te Bátorí-tód és Tanítód valamennyi helyzetben.