Missziós út

„A férjemmel Romániába mentünk a másodéves missziós utunkon. Természetesen nagy
kihívásnak éreztük, de tele voltunk várakozásokkal is. A csapatunk egy hét alatt mintegy
százharminc ember megtérésének volt a tanúja. Sokan beteltek Szent Szellemmel és
meggyógyultak. Gyülekezetekben szolgáltunk, megtanultunk tolmácson keresztül beszélni,
segítettünk a gyülekezeteknek az utcai evangelizációban, több roma faluban jártunk, és egy napot
azzal töltöttünk, hogy a gyerekek és az édesanyjuk felé szolgáltunk. Az utcai evangelizációról
van az egyik legélénkebb emlékem. Beszéltem egy roma gyerekcsoporttal, akik örömmel
osztották meg velünk a napraforgómagot és szívesen beszélgettek velünk. Meghívtuk őket a
délutáni istentiszteletre, majd elindultunk. Az istentisztelet felénél nyolc roma fiatal bevonult a
gyülekezetbe, és négyen átadták az életüket Krisztusnak az alkalom végén! Nincs ahhoz hasonló,
mint amikor látjuk, hogy Isten Igéje életre kel! Bátrabb és határozottabb lettem, hogy belépjek a
teljes örökségembe, amit Krisztus vásárolt meg nekem!”

– Iris Tolaini, a Charis Walsall másodéves hallgatója