A hit szeretet által működik

Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélés nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem a szeretet által munkálkodó  hit. (Galata 5:6)

A szótár definíciója a munkál szóra: “működik, vagy működésbe hoz, különösen hatékonyan.” Az igazi bibliai hit hajtóereje az Isten szerint való szeretet. Amikor világos kijelentéssel rendelkezünk Isten szeretetéről, akkor természetesen jelenik meg a hit. A hit Isten szeretetének mellékterméke.

Egyszer egy ember arról vitatkozott velem, hogy Isten nem gyógyít minden esetben. E mögött a hite mögött az a motiváció állt, hogy 12 éves lánya mind a négy végtagjára béna volt, valamint mentálisan visszamaradott. Azt hitte, hogy Isten tette mindezt. Megosztottam vele néhány Igét, ő is megosztott velem néhány Igét, aztán elérkeztünk a holtpontra.

Végül ezt kérdeztem tőle: milyen édesapa vagy te, hogy nem szereted a lányod eléggé ahhoz, hogy gyógyultan lássad? Ekkor tényleg ideges lett, és biztosított arról, hogy bármit megtenne, hogy a lányát gyógyultan lássa, még helyet is cserélne vele, ha képes lenne megtörténtté tenni. Így válaszoltam: Úgy gondolod, hogy Isten kevésbé szereti a lányodat, mint te?

Ő vitathatta a doktrínát, de amikor a szeretetre terelődött a szó, elképzelhetetlen, hogy Isten, aki nemcsak szeret, de maga a szeretet (1 János 4:8) ne használná az erejét arra, hogy egészségesen lásson bennünket. A hit működik, amikor ismerjük azt a hatalmas szeretetet, amelyet Isten felénk tanúsít.

Kérj az Úrtól kijelentést arról, hogy mennyire szeret téged ma, és figyeld csak meg, hogy a hited megelevenedik.

Vélemény, hozzászólás?