Barion Pixel

Hívjon:  +36 30 474 9631 
E-mail:  hungary@awme.net

Mindig készen

Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek: a lélek ugyan kész, de a test erőtlen. (Máté 26:41)

Ha újjászülettél, akkor nem a szellemeddel van a probléma. A Szent Szellem megújította a szellemedet, amikor eljött, hogy benned éljen. Szellemed pontosan olyan, mint Jézus (1János 4:17) és mindig hajlandó Isten akaratát cselekedni. A tested az igazi problémád.

A test, ahogy Jézus ezen a helyen megmutatja, nemcsak a fizikai testedet foglalja magában, hanem a lelkedet is. Isten mindent megadott neked, ami a győzelemben való járáshoz szükséges, de újjászületett szellemed gazdagsága ugyanakkor földi edényben lakik. (2Korinthus 4:7.) Szellemed, ahová Isten az Ő erejét és dicsőségét helyezte, a testedben foglal helyet.

Jézus megkérte a tanítványokat, hogy vigyázzanak és imádkozzanak vele a számára legnehezebb időszakban. Azt mondta nekik: “A lelkem túláradóan szomorú, egészen a halálig” – és kérte, hogy imádkozzanak érte. Egyikük sem volt képes erre. Mindannyian elaludtak! Azt gondoljuk, hogy ez felháborító, addig, amíg nem tapasztaljuk meg a fizikai kimerülést, ugyanakkor a Szent Szellem késztetését, hogy imádkozzunk. Szellemünk (és néha a lelkünk) hajlandó, de testünk még mindig fáradt. Végül el kell döntenünk, hogy kitartunk Szellemben, vagy pedig átadjuk magunkat a testünknek.

Amire szükséges emlékezned, hogy hozzáférhetsz a Szent Szellem erejéhez, belül a szellemedben azáltal, hogy megújítod az elmédet Isten Igéjének segítségével. Minél inkább megújul az elméd, annál inkább ki fog áramolni Isten ereje a lelkeden és fizikai testeden keresztül. Trenírozni kell a lelkedet, elmédet és testedet az isteni életre. (1Timóteus 4:7,8) Ezután, ha a Szent Szellem megkér, hogy járj közben és állj a törésre valakiért hajnal 3 órakor, akkor a szellemed – aki mindig készen áll – könnyedén uralkodni fog a tested felett.