Abban az órában így szólt Jézus a sokasághoz: “Úgy vonultatok ki, mint valami rabló ellen, kardokkal és botokkal, hogy elfogjatok; mindennap a templomban ültem és tanítottam, mégsem fogtatok el. (Máté 26:55)
Ebben a versben a Templom őrizői elfogják Jézust, aki emlékezteti őket, hogy Ő pont ugyanaz a személy, aki közöttük prédikált és tanított három éven keresztül. Bár közönséges tolvajként bántak vele, úgy beszélt velük, hogy az előzőleg általa mondott dolgokra emlékeztette őket. Az evangéliumokban 43 utalás van arra, hogy Jézus tanított, 19, hogy prédikált és 6 arra, hogy tanított és prédikált. A számok azt jelzik, hogy Jézus kétszer annyi időt fordított tanításra, mint prédikálásra. A prédikálás közel hozza az embereket Jézushoz, de a tanítás alakítja őket tanítvánnyá. Jézus tanítványokat nevelt, nem pusztán megtérőket.
A tanítvány szó görög megfelelője a tanuló, azt jelzi, hogy valaki igyekezettel tanul, vagy ahogy ma neveznénk: munka közbeni tanulás. Jézus mondta a János 8:31-ben, “Ha ti megtartjátok (folyamatosan benne maradtok) az én igémet, valóban tanítványaim vagytok”. Aki folyamatosan olvassa, tanulmányozza és hallgatja Isten Igéjének tanítását, az Jézus tanítványa.
A “börtönvallás”, amikor az ember csak azt sajnálja, hogy tetten érték, és szeretne kikeveredni a kellemetlen szituációból, nem fog valódi tanítványságot eredményezni. Ezek az emberek odaadják az életüket Jézusnak, majd abban a pillanatban, hogy kikerülnek a börtönből, visszatérnek régi, világias dolgaikhoz. Nem az Úr tanítványa az ember, amíg nem megy gyülekezetbe és nem rendeli alá magát az Ige tanításának.
Ma lehetőséged van arra, hogy megvizsgáld az életmódodat, meglásd, hogy “börtönvallás”-szerűen cselekszel, vagy pedig az Úr valódi tanítványa vagy. Minden hívő lángra lobbanhat és ihletet kaphat egy prédikátor által, de a pásztorod és némely tanítók azok, akik hozzád viszik az igét olyan módon, hogy a szíved örömmel fogadja azt, és megváltozik általa. Az Ige tanítása hozza el a valódi stabilitást és örömöt az életedbe, Krisztusban.