Barion Pixel

Hívjon:  +36 30 474 9631 
E-mail:  hungary@awme.net

A feltámadott tested

Pedig Jézus a haláláról beszélt, de ők azt gondolták, hogy álomba merülésről szól. (János 11:13)

Lázár, Jézus barátja meghalt. Sok ige a halálról, mint alvásról beszél, azonban jelen esetben a tanítványok azt gondolták, hogy Jézus Lázárról úgy beszél, mint aki csak pihen. Végül Ő helyreigazította a félreértést és a halál szót használta, de nem ez volt az első választása, mivel Isten szempontjából az emberi test halála mást, mint ahogy mi gondolkodunk arról. Az emberek számára a fizikai halál egy végleges állapot, de nem Isten számára. Lesz ugyanis feltámadás.

Ahogy a növényi mag eltér attól a növénytől, amely létrehozta őt, feltámadott testünk eltérő lesz a földön jelenleg használt fizikai testtől. Megjelenésében a megdicsőült testünk hasonló lesz fizikai testünkhöz. Ezt abból tudhatjuk, amit az Írás Jézus megdicsőült testéről közöl. Jézus továbbra is emberinek nézett ki. Ételt evett. A keresztre feszítés sebei megmaradtak a kezein, az oldalán és a lábain. Azt mondta az Úr, hogy Ő test és csont.Mégis képes volt megjelenni, majd eltűnni. Feltámadott testünk halhatatlan lesz (a halál nem birtokolhatja) és hasonló lesz Jézus feltámadott testéhez.

Ahogy fizikai tested csodálatos alkotása Istennek, megdicsőült tested még inkább csodálatos lesz. A halál és a betegség többé nem érintheti, képes lesz utazni a föld és a menny között, vagy egyik helyről a másikra, ahogy Jézus is tette. Nyugodt lehetsz, hogy Isten nem a desszertet szolgálja fel először! Ha fizikai tested csodásnak tűnik is – vagy ha olyan krónikus problémával küzdesz, amit nem vagy képes teljesen legyőzni -, hatalmas áldás elé nézel a jövőben.  Feltámadott tested minden szempontból tökéletes lesz.