Barion Pixel

Hívjon:  +36 30 474 9631 
E-mail:  hungary@awme.net

Passzív és aktív hit

Ő pedig ezt mondta neki: “Leányom, a hited megtartott téged: menj el békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges.” (Márk 5:34)

Drámai különbség van a vérfolyásos asszony hite és a béna ember hite között, akivel a Betezda tavánál találkozunk. Mindkettő kétségbeesetten kívánta a gyógyulást. A Betezdánál a férfi reménytelennek érezte magát, mivel nem volt senki sem, aki segített volna neki belépnie a medencébe. Volt ugyan hite, de passzív volt, mivel másvalakire támaszkodott, aki majd valamit megtesz érte. Az asszonynak azonban aktív volt a hite, kinyúlt és megragadta Isten gyógyítását. Az asszony cselekedett, míg a férfi csak ült és várt. Mindketten meggyógyultak, de nagy különbség volt kettejük között.

Jézus azt mondta, hogy a nőt a hite tette egészségessé. Ez egy igazán fantasztikus kijelentés! Az asszony saját hite, nem pedig Jézusé okozta a csodát. Ez a nő képes volt kapni akkor is, amikor Jézus nem volt ott fizikailag, mert aktív hittel rendelkezett. A férfi azonban nem rendelkezett azzal a hittel, ami önmagától munkálkodott volna. Passzív volt, Jézusnak kellett bátorítania, hogy higgyen, majd utána azt mondta neki: “Kelj fel, vedd az ágyad és járj” (János 5:8). Ha az ember nem hitt volna és nem cselekedett volna hitben, akkor valaki másnak kellett volna jönnie, és tennie azt, amit Jézus tett, újra és újra.

Az aktív hit tele van energiával és olyan erősen érzi az ember, hogy minden esetben cselekvésre készteti. A passzív hit csak akkor cselekszik, ha valaki más bátorítja erre. Az aktív hittel rendelkező hívő Istenre támaszkodik, a passzív hittel rendelkező hívő mások hitére és bátorítására szorul. Míg az előzőt nem lehet lebeszélni arról, amit Isten megígért a számára, az utóbbi könnyen elbátortalanodik és elengedi azt, ami már az övé Krisztusban.

Milyen fajta hittel rendelkezel? Mindketten reménytelen szituációban voltak, de teljesen eltérő módon reagáltak rá. Gerjeszd fel a hited ma, hogy az aktív hitté váljon benned!