Barion Pixel

Hívjon:  +36 30 474 9631 
E-mail:  hungary@awme.net

2017. decemberi hírlevél – Pénzügyi alapok

Add meg a kezdő lendületet a pénzügyeidnek!

Sok keresztény valószínűleg tudja, hogy jó dolog a jövedelmüknek legalább a tíz százalékát az Úrnak adni. Ám azt nem feltétlenül tudják, hogyan bánjanak helyesen a maradék kilencven százalékkal. Most talán azt mondod: “De igen, tudom.” Statisztikailag azonban a legtöbb ember – beleértve a keresztényeket is – fizetéstől fizetésig él. Miért nem bővölködnek? Azért, mert amit csinálnak, az valójában nem hoz egy fillért sem. Tudom, hogy ez csak játék a szavakkal, de arra szeretnék rámutatni, hogy sokan nem is tudják, hogyan kell bővölködniük.

Szerintem a legtöbbünk számára nem a pénzhiány a probléma, hanem a pénz nem megfelelő használata. Az Igét tanulmányozva ugyanis látjuk, hogyan kell szellemi életet élnünk, hogyan kell imádkoznunk és hogyan kell bánnunk az emberekkel, de azt nem értjük, hogyan vonatkozik az Ige a pénzügyekre. Pedig a Bibliának több mondanivalója van az anyagiakról, mint bármi másról.

Az az egyik dolog, amit a Szentírás a középpontba állít, hogy Isten a forrásunk. Nem a munkánk. Tudom, hogy ez megdöbbentő lehet a számodra. Amíg azonban a munkádat tekinted a jövedelmed elsődleges forrásának, nem fogsz bővölködni. Nem azt mondom, hogy add fel az állásodat és ne dolgozz. Isten használni fogja a munkádat. A Biblia kijelenti: “…ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Thesszalonika 3,10). Csak azt mondom, hogy ne korlátozd Istent arra, hogy egyedül a munkádon keresztül gondoskodjon rólad. Számtalan bevételi forrásod lehet az életben!

Ahelyett, hogy a munkádtól várnád a előmenetelt vagy a hasznot, várd Istentől! Ő olyan kreatív ötletet tud neked adni, amely bővölködéshez vezet. Szeretnék egy személyes példát említeni, amely szerintem segíteni fog.

Tavaly az Úr a 2Királyok 4,1-7-ből szólt hozzám. Ebben a történetben egy özvegyasszony tartozott a hitelezőinek. A hitelezők azzal fenyegették, hogy elviszik a fiait rabszolgának, míg le nem dolgozzák az adósságot. Ez borzalmas helyzet volt, és nem is hasonlít ahhoz, amit talán átéltél. Az asszony Elizeus prófétához fordult segítségért, ő pedig megkérdezte tőle: “Mid van?” “Csak egy kis olajam” – felelte az asszony. Elizeus azt az utasítást adta neki, hogy gyűjtsön össze annyi edényt, amennyit csak tud. A történet úgy folytatódik, hogy ez az asszony összegyűjtötte a házában található edényeket, sőt a szomszédaitól is kölcsönkért. Mindegyiket megtöltötte az olajjal, amije volt, és amikor elfogytak az edények, az olaj is megállt. Természetfeletti volt!

Az Úr azt mondta nekem, hogy a szolgálatunknak a rendelkezésére állnak olyan eszközök, melyekkel több embert érhetünk el. Összehívtam a vezetői csoportomat, és néhány remek ötlet jött fel. Az egyik az volt, hogy készítsünk egy információs reklámfilmet Healing Journeys (Út a gyógyuláshoz) címmel. Tehát elkezdtük ezeket vetíteti. Azok a társaságok, amelyek ezeket az információs filmeket feltették a közösségi oldalaikra, arról számolnak be, hogy soha nem látott mértékben kapunk visszajelzéseket. Lenyűgöző! Itt van valami a kezünkben, és szolgálunk vele mások felé – több ember felé, mint ezelőtt.

Láthatod, hogy Isten a forrásod; Ő pedig nem személyválogató (Róma 2,11). Ne korlátozd! Ő olyan kreatív ötletet tud adni neked, amely egy szempillantás alatt megváltoztathatja az életedet.

Barátomnak és ügyvezető igazgatómnak, Paul Milligannek van egy tanítása Basic Cents (Pénzügyi alapok) címmel (csak angol nyelven). Ebben arról beszél, hogy három szinten kell jövedelmünknek lennie az életben. Az első az a pénz, amiért megdolgozunk, vagyis ami az állásunkból adódik. Mindenkinek itt kell kezdenie. Ha vagyonteremtésre kezdjük felhasználni a pénzünket, eljutottunk a második szintre. Ekkor a pénz értünk dolgozik, mint egy befektetés. A harmadik szinten a pénz nélkülünk dolgozik. Most már bevételünk folyik be valamiből, amit nem is kell irányítanunk. Ezt elég kevés ember – főleg kevés keresztény – éri el. De hadd mondjam el: az Úr azt akarja, hogy bővölködj (3János 2). Miközben egyre feljebb haladsz a bevétel szintjein, a pénzed gyarapodni és sokasodni fog. Igyekszem ebben a segítségedre lenni a Sáfárság – Pénzügyeink kezelése című könyvemmel is. Itt az ideje, hogy mi, keresztények ne az utolsók legyünk az anyagiak terén.

Szeretettel
Andrew és Jamie