Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre. Nem azért jöttem, hogy békességet hozzak, hanem hogy kardot. (Máté 10:34)
Ez a kijelentés látszólag ellentétben áll az olyan ószövetségi próféciákkal, mint például az Ézsaiás 9:6, mely szerint Jézus a a Békesség Fejedelme lesz. Jézus sok más kijelentése vonatkozik a békére, sok ezek közül az Újszövetségben található. Azonban az a béke, amit Jézus a vérével vett meg, az Isten és az ember közötti békesség volt. (Róma 5:1.) Ezt a békét kell vennünk, és mások számára is ismertté tenni, de világos, hogy nem mindenki fogadja majd el.
Békességet csak akkor nyerünk, ha annak a hitnek az alapján viszonyulunk Istenhez, amit Ő értünk tett, ahelyett, amit mi tettünk érte. Azok az emberek, akik azt hiszik, hogy bizonyos standardoknak megfelelően kell élniük ahhoz, hogy Isten elfogadja őket, nem tapasztalnak békességet, mivel az üdvösségük súlya a saját vállukat nyomja, ezt a terhet pedig nem tudják elhordozni. Amikor ezek az emberek szembetalálkoznak annak a hívőnek a békességével és örömével, aki tudja, hogy kegyelemből hit által nyert üdvösséget (Efézus 2:8), akkor gyakran megtámadják ezeket a hívőket azért, hogy saját önigazultságukat védelmezzék. Ez az a kard, amire Jézus a Máté 10:34-ben utal.
Az Örömhír mindig ellenállást vált ki azokban, akik nem fogadják el azt. A megosztásnak ez a kardja, amely még a családtagok között is megjelenik, nem az Istentől származik, hanem az ellenségtől. Sátán büszkeséget szít az emberekben, hogy álljanak ellen bárminek, ami azon törekvésük ellen hat, hogy saját erőfeszítéseik és képességeik szerint próbáljanak meg Istennek tetszeni. Elkerülhetetlenül ellenkezésbe fog ütközni minden hívő, így Jézus egyszerűen csak felkészítette erre tanítványait.
Szeretnéd, hogy a szeretteid megmeneküljenek abban a pillanatban, amikor az Örömhírt elmondod nekik? Ne tartsd furcsának, ha nem fogadják el az igazságot úgy, ahogy te vélekedsz arról. Jézust a sajátjai is megvetették, és ez veled is megtörténhet. Maradj hűséges az Örömhír hirdetésében, mivel mások el fogják fogadni, ugyanakkor ne veszítsd el sohasem a reményt, hogy a családod és barátaid is üdvösséget találnak.