„Miközben ezeket mondta nekik, íme, egy elöljáró ment hozzá, leborult előtte, és így szólt: A leányom most halt meg, de jöjj, tedd rá a kezed és élni fog.” (Máté 9,18)
Jézus meggyógyíthatta volna ezt a lányt a szavával, de azt tette, amit kértek Tőle. Ez azt tükrözi, hogy az Úr a hitünk szerint szolgál felénk. Jézus azon a szinten szolgált az elöljáró felé, ahol a hite volt és nem dorgálta meg kicsiny hite miatt. (Jak 1,5)
A természetes emberi hit arra korlátozódik, hogy csak azt higgyük, amit az öt érzékszervünkkel felfogunk. A természetfölötti isteni hit azonban túlmutat azon, amit képesek vagyunk látni, hallani, ízlelni, szagolni és érezni. Azokat, amik nincsenek, az isteni hit előszólítja mint meglevőket.
Naponta használjuk a hitünket, amikor például a széken ülünk vagy autót vezetünk.
A hitünk nem nagyobb, mint az, amibe vetjük. Ha egy kartondobozból készült székre ülnék, a földre zuhannék. Függetlenül attól, hogy mennyi hitem lenne, az csődöt mondana, mert amibe vetettem, az gyenge volt.
A Zsidó levél 12,2 azt mondja, hogy nézzünk Jézusra, a hitünk szerzőjére és bevégzőjére. A hitünket át kell helyeznünk önmagunkról Jézus Krisztusra: ahelyett, hogy függetlenek lennénk és önmagunkban bíznánk, Benne kell bíznunk és Hozzá kell ragaszkodnunk életünk minden területén. A hit legegyszerűbb definíciója az, hogy valaki másra támaszkodunk, másban bízunk és más forrásától függünk.
Isten Igéje kijelenti, hogy a hitünk tárgya Jézus Krisztus, Ő pedig soha nem vall kudarcot és soha nem okoz csalódást.
A szeretet hitet eredményez, vagyis működteti azt. Természetünktől fogva csak azokban bízunk, akikről tudjuk, hogy igazán szeretnek bennünket. Ha kinyilatkoztatást kapunk Isten feltétel nélküli szeretetéről irántunk, az bővelkedővé teszi bennünk a hitet.
Problémáid vannak a hittel? Ez azt jelenti, hogy nem értetted meg, mennyire szeret téged Isten. Engedd, hogy ma Isten ezt kijelentse neked.
(Forrás: Daily Devotional – Andrew Wommack Ministries)