Barion Pixel

Hívjon:  +36 30 474 9631 
E-mail:  hungary@awme.net

Szívzörej

Amikor a lányunk, Ashley megszületett, azt mondták, szokatlanul hangos szívzöreje van a mitrális billentyű előreesése miatt. Elvittük őt a gyülekezetünk vezetőihez, hogy imádkozzanak értre, és az egyikük azt mondta: „A gyermek most már meggyógyult. Szeretném, ha emlékeznének erre.” Így amikor az orvos megemlítette a hangos szívzörejt, csak hálát adtam Istennek a lányom gyógyulásáért. Két évvel ezelőtt Ashley elment a rendszeres vizsgálatára, és az orvosa azt mondta, hogy további teszteket kér egy kardiológustól. Ashley a Charis Bibliaiskolában végzett és megegyeztünk, hogy hittel elvesszük Istentől a gyógyulását. Azzal a hírrel tért vissza a kardiológustól, hogy a vér visszaszivárgása jelentősen megnőtt és ajánlott egy műtét, mielőtt a szíve végleges károsodást szenvedne. A családunk, a Charis diákjai, öregdiákjai és a helyi csapat imádkozott érte és bátorította őt. A műtét előtti vizsgálatokon az orvos semmi problémára utaló jelet nem látott. A szívzörej pedig annyira enyhe volt, hogy lemondta a műtétet. Tudjuk, hogy meggyógyult és soha nem kell megműteni!

– Kleist W. Rhodes, a Charis Raleigh-Durham harmadéves programjának koordinátora