Üdvösség kegyelem által – Tanítás

ÜDVÖSSÉG KEGYELEM ÁLTAL

Írta: Don Krow

Jézus sokszor beszélt példázatokban, amikor olyan történeteket mondott el, melyek szellemi igazságokat ábrázoltak. A Lk. 18,9-14. így kezdődik: „Némely elbizakodott embernek, aki igaznak tartotta magát, a többieket pedig lenézte, ezt a példázatot mondta…”. Jézus egy bizonyos hallgatósághoz szólt: azokhoz, akik igaznak tartották magukat, és ennek következtében megvetettek és lenéztek mindenki mást. Azoknak szánta a példázatát, akik saját cselekedeteikben bíztak. Úgy nevezhetnénk őket, önigazultak. Jézus erről beszélt, amikor azt mondta, lenéznek mindenkit, és kijelentik: „Jobb vagyok nálad!”