2020. februári hírlevél – Az afroamerikai történelem hónapja

Richard Allen

Ebben a hírlevélben szeretnék kitérni Amerika történelmének egy olyan oldalára, amely nem kap kellő figyelmet. Vannak dolgok, amikről nem hallasz a médiában vagy a politikában. Ennek több oka van, de egyik sem jó. Az, hogy nem beszélnek ezekről a témákról egy újfajta, megosztó nézőpontot hoz létre, és pontosan ez az ellenség szándéka. Meg akarja osztani Amerikát, és ehhez mindenféle vitákat fog szítani, hogy még jobban eltávolítsa egymástól az embereket. Éppen ezért fontos, hogy mi keresztények ismerjük az Úr akaratát, rávilágítsunk az igazságra és kiálljunk mellette. Nem várhatjuk el az istentelenektől, hogy megtegyék helyettünk.

Tudtad, hogy Amerika történelme bővelkedik hősökben, akik közül sokan afroamerikaiak voltak?

Talán nem hallottál erről az iskolában, de ez az igazság. Az afroamerikai történelem hónapjának tiszteletére meghívtam David Bartont és fiát, Timet az Evangéliumi igazságok című műsorba, hogy beszéljenek arról, hogyan használta Isten a feketéket Amerika kultúrájának, vallásának, politikájának és társadalmának formálására. Amit David és Tim magával hozott, az több volt egy könnyen semmibe vehető, figyelmen kívül hagyható nézőpontnál. Úgy hiszem, Isten azért emelte fel őket, hogy az Ő szónokai legyenek Amerika keresztény örökségének ezen a területén. Lehetővé tette, hogy jelentős mennyiségű dokumentumot gyűjtsenek össze az alapító atyák korából. Talán Davidnek van a legnagyobb magángyűjteménye a világon. Éveket töltött azzal, hogy mindezt létrehozza a köztudat és az oktatás számára. Micsoda áldás, hogy ezek az anyagok nem vesztek el a történelem folyamán!

Mivel Isten Davidet abba a pozícióba helyezte, hogy összegyűjtse ezeket az iratokat, elhívták tanúskodni a legfelsőbb bíróságon. Egy ismert szervezet Amerika történészének nevezi őt. David szervezete, a WallBuilders évek óta küzd az igazság és a jog helyreállításáért Amerikában. Ezek nem olyan dolgok, amiket akárhol hallhatsz. Isten olyan embereket használ, mint David és Tim, akik az igazság fáklyáiként segítenek nekünk, hogy ne ejtsen bennünket foglyul az a zűrzavar és megtévesztés, amely annyira áthatja korunkat.

Az egyik ember, akiről David mesélt, Richard Allen tiszteletes, aki hozzájárult az első fekete felekezet, az Afrikai Metodista Episzkopális Egyház megalakulásához. Maryland ültetvényein volt rabszolga, amikor 1730 körül jött az első nagy ébredési hullám. Az emberek kezdtek visszatérni a Bibliához és a biblikus gondolkodásmódhoz. Ez egy csodálatos korszak volt Amerika történelmében. Egy prédikátor érkezett abba a városba, ahol Richard élt, és prédikált a rabszolgáknak. Az akkor tizenéves Richard megtért és tűzben égett az evangéliumért. Amikor az ura észrevette a változást az életében, megkérdezte tőle: „Miért csinálod mindezt? Ennek semmi értelme.” Ekkor Richard megosztotta vele az evangéliumot, ő pedig megtért. Ezután a földbirtokos úgy döntött, hogy el kell engednie a rabszolgákat, és így is tett.

Miután Richard szabad lett, Pennsylvaniába ment és tovább prédikált – nemcsak fekete közösségekben, hanem számos fehér és vegyes tagságú gyülekezetben is. Még orvostant is tanult, majd az 1700-as évek végén a sárgalázjárvány alatt több száz embert kezelt Pennsylvaniában. Ez fantasztikus! Richard komoly szerepet játszott Amerika történelmében, és Isten csodálatos módon használta őt az egyik legnagyobb ébredés idején. Ő nagyszerű példa, és még sokan vannak rajta kívül. Az övé csupán egyetlen történet, amit David és Tim elmesélt a műsor alatt. Ma azonban nem igazán ismerik a Richardéhoz hasonló történeteket, mert azok nem terjednek el széles körben. Az embereknek azt mondják, hogy a történelem negatív pontjaira figyeljenek, vagy éppen egy újraértelmezett történelemmel táplálják őket, amely beleillik az ördög megosztó tervébe. Ez elképesztő.

Olyan dolgokra szeretném felhívni a figyelmedet, amelyek bemutatják Isten munkáját az amerikai történelemben. Sok hős van még, akikről nagyon sokat lehetne mesélni, és nem nehéz megtalálni a róluk szóló információkat. Ellátogathatsz David Barton weboldalára, a www.wallbuilders.com-ra, ahol az általa összegyűjtött hatalmas könyvtár tartalmából válogathatsz. Nem igazán tudom, hogy van-e még egy ilyen forrás ezen a Földön, mint az övé. Áldás lesz a számodra.

Továbbá ajánlom még a God and Country (Isten és haza) című albumom frissített változatát (angol nyelven), amely tartalmazza a David Bartonnal készített interjúmat Amerika keresztény örökségéről (2009), a hálaadás napjárról (2013) és az Amerika történelmében szereplő afroamerikaiakról (2020). Megrendelhető CD-n és DVD-n. Tudom, hogy hasznos lesz neked vagy a gyermekeidnek. Itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba, hogy mi is történt valójában Amerikában. Sokan szeretnének hozzászólni ahhoz, amit a politikában és a médiában hallanak, de járatlannak érzik magukat a témában. Ezek az anyagok a segítségedre lesznek. Rendeld meg őket még ma! Látogass a https://www.awmi.net/reading/teaching-articles/god_country/ weboldalra.

Szeretünk téged

Andrew és Jamie

 

Sok keresztény alig tudja, hogyan lehet helyreállítani Amerika istenfélő örökségét, mert Isten munkájáról nem kaptak széles körű tájékoztatást. Nem tudsz helyreállítani olyasvalamit, aminek nem ismered az eredetét! Az évek során Andrew Wommack több adást is arra szentelt Evangéliumi igazságok című műsorában, hogy megossza, mi Isten akarata Amerika számára és kik azok a hősök, akik által megvalósította tervét. Ez a sorozat tartalmazza Andrew interjúit David Bartonnal és fiával, Timmel. 2009-ben Amerika keresztény történelméről beszélgettek, 2013-ban arról, hogy mi volt Isten eredeti szándéka a hálaadás napjával, 2020-ban pedig arról, hogy milyen szerepet játszottak az afroamerikaiak Amerika történelmének formálásában. Nemcsak tájékoztatást kapsz, hanem bátorítást is, hogy megoszd ismerőseiddel mindazt, amit itt tanultál! Ezek az értékes interjúk CD-n és DVD-n kaphatók.

 

A Charist méltatták a Képviselőházban

Isten csodálatos dolgokat cselekszik a Charis Bibliaiskolán keresztül, és ennek eredményeit állami és nemzeti szinten is elismerik.

A Charis Bibliaiskola 25. évfordulója alkalmából a Képviselőház üléstermében Doug Lamborn amerikai képviselő elismerő nyilatkozatot olvasott fel a kongresszusi jegyzőkönyv számára.

„Ez az egyik módja annak, hogy egy kongresszusi tag a lakókörzetén belüli kivételes tevékenységeket, szervezeteket vagy embereket méltasson. – mondja Richard Harris, a Truth & Liberty Coalition (Igazság és Szabadság Koalíció) igazgatója. – Alkalmanként a kongresszusi tagok a megbecsülésüket fejezhetik ki az állampolgárok iránt és felszólalhatnak a Képviselőház üléstermében az eredményeiket illetően. Lamborn képviselő pontosan ezt tette: elismerően nyilatkozott a Charis Bibliaiskoláról. Ez hatalmas megtiszteltetés.” A nyilatkozatot kinyomtatták, bekeretezték, majd Jeff Anderson – Doug Lamborn hitéleti tanácsadója – átadta Andrew és Jamie Wommacknek.

Íme, egy részlet a kongresszusi jegyzőkönyvből Lamborn nyilatkozatából:

„Örömömre szolgál, hogy tiszteletemet fejezhetem ki a Charis Bibliaiskola 25. évfordulója alkalmából. Valóságos csoda mindazt a növekedést látni, ami ebben az elmúlt negyed évszázadban történt. A Charist 1994-ben alapították Colorado Bibliaiskola néven és eredetileg Colorado Springsben volt. Az 1996-ban vizsgázott első 33 hallgatóból a Charis kinőtte magát; 26 intézményük van az Egyesült Államokban és 22 világszerte.”

Amikor megkérdeztük Harrist, hogy Lamborn képviselő miért éppen így méltatta a Charist, így válaszolt: „Ez annak köszönhető, hogy erősödik a kapcsolatunk Doug Lamborn képviselővel. Vendégünk volt a Truth & Liberty Coalition (Igazság és Szabadság Koalíció) élő adásában, és örömmel fogadta meghívásunkat a pro-life (abortuszellenes, életpárti) kérdések megvitatására. Az In God We Trust (Istenben bízunk) elnevezésű gyűlésünkre videó üzenettel készült, amit mi be is mutattunk… Lamborn képviselő hallott a 25. évfordulónkról, így kapva kapott az alkalmon, hogy méltassa a Charist.”

Micsoda áldás!

Ha a keresztények kiállnak az igazság mellett, kiderül, hogy nincsenek egyedül. Mások – még a befolyásos pozíciót betöltő emberek is – felismerik ezt és melléjük állnak. Köszönjük Doug Lambornak, hogy hajlandó volt elismerni mindazt, amit Isten tesz a Charis Bibliaiskolán keresztül. Íme, még egy részlet a kongresszusi jegyzőkönyvből, amit a Képviselőház 435 tagja előtt olvastak fel:

„Körzetemben a Charis Bibliaiskola sokféle bibliai alapú képzési programot biztosít. Emellett egész éven át hitközpontú eseményeket tart a keresztény művészetről, kultúráról és politikáról. A Charis Bibliaiskolát Andrew Wommack alapította, aki a keresztény oktatás és szolgálat úttörőjének számít. Elképzelése, hogy a férfiak és a nők merüljenek bele az Igébe, számtalan életet formált át a körzetemben és az egész világon.”

Együtt újra istenfélővé tesszük Amerikát!

 

Távoktatás

Tapasztald meg online hallgatóként Isten Igéjének átformáló erejét!

  • Témakörök: gyógyulás, identitás, a Szent Szellem, hit
  • Haladhatsz a saját tempódban vagy csoportosan
  • Bármilyen, internetes kapcsolattal rendelkező készülékről hozzáférhetsz, legyen az laptop, tablet vagy okostelefon

Egyszerű elkezdeni, látogass el a https://charis.hu/jelentkezes/ weboldalra, vagy hívd a +36 30 474 9631-es telefonszámot, hogy megváltozzon az életed!

 

AWMPact: a tanítványság hagyatéka

Partnerei segítségével Andrew már több mint öt évtizede tanítja Isten Igéjének igazságait, amelyeket jelek és csodák erősítenek meg. Andrew szívének nagyon kedves, hogy másokat is erre ösztönözzön; ez a tanítványság. Pontosan ez az oka annak, amiért a Charis Bibliaiskola 25 évvel ezelőtt megalapult.

Barbara Harris, a floridai West Palm Beachről arról mesél, milyen része volt a tanítványságnak a rákból való gyógyulására:

„Lelkes diákja és partnere vagyok Andrew Wommacknek. 2018 júniusában vastagbélrákot állapítottak meg nálam, három műtétem volt és a nyarat a kórház rehabilitációs osztályán töltöttem. Komplikációk miatt sztómazsákot kellett viselnem nyolc hónapig, majd 2019 márciusában megtörtént a sztómazáró műtét. Ám még ez év szeptemberében nyirokcsomórákot állapítottak meg a hasamban.

A legjobb barátom a Charis Bibliaiskola hallgatója. Ő mutatta meg az Igéből, hogy Jézus már meggyógyította a testemet, amikor meghalt a kereszten. Mindennap beszéltünk erről, míg egyszer csak elkezdtem hinni, hogy a rák már meggyógyult Jézus sebei által. A Szent Szellem már az előtt kijelentette, hogy nem kell kemoterápia, mielőtt az orvos a kezelésről beszélt volna. Dicsőség Istennek! Sugárkezelést írtak fel.

Az onkológusnál a CT-vizsgálat alatt hallottam a barátom hangját a szellememben: Dicsőítsd Istent, és arra gondoltam, hogy meggyógyulhatok. Délelőtt felhívott az orvos, és közölte, hogy a nyirokcsomó eltűnt a testemből. Dicsőség Istennek! Jézus és az Ige meggyógyított! A hitem nagyon sokat épült, és hiszem, hogy a rák többé nem ellenség. Halleluja!

Jelenleg a Charis Bibliaiskola levelezős hallgatója vagyok… Nagyon sokat tanultam Andrew-tól, a tanításaiból. A gyógyulásom megnyilvánulását az Igének, a Charis Bibliaiskolának és Andrew Wommack szolgálatának tulajdonítom. Nagyon köszönöm!”

Hála neked és a hozzád hasonló barátainknak, partnereinknek, Andrew a Charison keresztül olyan hűséges férfiakra és nőkre bízza Isten Igéjét, akik másokat is tanítanak: tanítványokra, akik másokat is tanítványokká tesznek (2Tim 2,2).

Ha még nem vagy partnerünk, de szeretnél csatlakozni hozzánk, hogy az Evangéliumot minél messzebb és minél mélyebbre vigyük, látogasd meg a https://awme.hu/partnerseg/ weboldalt!

 

Messzire visszük az Evangéliumot – a sporton túl

Történik mostanában valami jó dolog a profi sportolókkal és edzőkkel? Ha a híreket hallgatod, akkor semmi. A hallottak alapján pedig sokan nézhetetlennek minősítik a sportot. Mi van akkor, ha ezt is csak rosszul mutatja be a média? Lehet, hogy Istent sokkal jobban foglalkoztatja, mint ami a felszínen látszik. Talán egyes sportolók missziós területként tekintenek a sportra. Fel leszel villanyozva, ha megtudod, hogy ez többé nem kérdés!

Tavaly októberben az CBS sportkommentátora, James „JB” Brown és Tony Dungy, az NBC Football Night in America című műsorának elemzője és Super Bowl-győztes edzője elindították a Beyond the Game  with Tony and JB (A sporton túl Tonyval és JB-vel) című izgalmas heti programjukat a GospelTruth.TV-n, a szolgálatunk 24 órás internetes televíziós hálózatán. A műsor betekintés nyújt a színfalak mögé olyan keresztény sportolók életébe, akiknek a története nem igazán ismert. Az adás bemutatja azokat a személyeket, humanitárius tevékenységeket, vallási és családi értékeket, amelyek a műsor sportolóit, vendégeit, valamint a műsorvezetőket, Tonyt és JB-t motiválták. Ezek az értékek gyakran a vágószoba padlóján végzik, most viszont a középpontba állítják őket olyan emberek, akik pozitív hatást gyakorolnak a sportra. Ezt nem hagyhatod ki!

Ez a műsor a GospelTruth.TV saját 13 részes sorozata. Vasárnaponként este és reggel 9:30-kor (közép-európai idő szerint 17:30-kor és 5:30-kor) látható. Ne felejts el ezekben az időpontokban ránk hangolódni, vagy nézd meg a legutóbbi részeket bármikor az adatbankunkból. Ez semmihez nem hasonlítható, amit eddig láttál! Fel fogsz bátorodni, ha megismered, hogyan cselekszik Isten a sportban és a profi sportolók között! Ez még messzebb viszi az Evangéliumot, mint amit a médiában hallasz.

Ha szeretnéd támogatni ezt az egyedülálló programot, látogass el a https://www.gospeltruth.tv/ weboldalra és kattints a lap tetején lévő GIVE gombra.

 

Közelgő események és konferenciák

 Március

Charis Men’s Advance (férfi konferencia)

Március 12–14. (Woodland Park, Colorado)
A.R.M.I .konferencia

Március 23–25. (Woodland Park, Colorado)

 

Április

Isten velünk van – Musical

Április 3–5. (Woodland Park, Colorado)

Charis nyílt napok

Április 15–17. (Woodland Park, Colorado)

Living Word Keresztényközpont

Mac és Lynne Hammond pásztor

Április 25–26. (Brooklyn Park, Minnesota)

Don’t Limit God (Ne korlátozd Istent) – Konferencia

Vendég előadó: Jesse Duplantis

Április 30 – Május 1. (Woodland Park, Colorado)

 

Május

Kegyelem és hit 2020 konferencia – Egyesült Királyság

Május 22-25. (Telford, Egyesült Királyság)

 

Június

Kingdom Business Summit – Üzleti konferencia

Június 10–12. (Woodland Park, Colorado)

Summer Family Bible Conference – Nyári családi konferencia

Június 29 – Július 3. (Woodland Park, Colorado)

 

Július

In God We Trust (Istenben bízunk) – Előadás

Július 4. (Woodland Park, Colorado)