Barion Pixel

Kategória: Hírlevelek

2012. Júniusi Hírlevél: Önközpontúság – minden baj forrása

Önközpontúság – minden baj forrása

Drága Barátaink és Partnereink!

Isten úgy teremtett minket, hogy életünket Rá összpontosítva éljük. Kezdettől fogva az volt a célja, hogy „Isten-tudatúak”, nem pedig „öntudatosak” legyünk. Amíg Ádám és Éva nem evett a jó és gonosz tudása fájának tiltott gyümölcséből, annyira nem voltak tudatában önmaguknak, hogy figyelembe sem vették mezítelenségüket. Engedetlenségük után azonban teljesen tudatába kerültek önmaguknak és el akartak rejtőzni Isten elől. Fókuszuk Istenről magukra helyeződött át.

Tovább olvasom »

2012. Májusi Hírlevél: Korlátok nélkül

Korlátok nélkül

Kedves Barátaink és Partnereink!

Életemben kétszer volt főbb, életet megváltoztató megtapasztalásom az Úrral. Az első és legfontosabb 1968. március 23-án történt. Tizennyolc éves voltam. Akik nézik az „Evangéliumi Igazság” című műsort, azok valószínűleg tudják, hogyan változtatta meg Isten az életem azon az estén.

A második legnagyobb változást előidéző megtapasztalásom az Úrral, ami e levélnek is előidézője, néhány hétig tartott, 2001. decemberében kezdődően, és csúcspontját 2002. január 31-én érte el. Ez idő alatt szólt hozzám Isten arról, hogy korlátozom Őt abban, amit az életemen keresztül tenni akar.

Tovább olvasom »

2012 Áprilisi Hírlevél: Sáfárság – Pénzügyeink kezelése

Sáfárság – Pénzügyeink kezelése

2012. április

Andrew Wommack

A vasárnapi képregényt és a pénzt is papírra nyomtatják, de míg az egyik megnevetteti az embereket, a másik megríkatja. Maga a papír, amire a pénzt nyomtatják, majdnemhogy értéktelen – nem sokkal különb attól, amiből papír zsebkendőt gyártanak. A valóságban a pénznek csak azért van értéke, mert az emberek értékesnek tekintik. A dollár, az euró, a yen nem több, mint emberi találmány, amit különböző szolgáltatásokért, és termékekért adnak cserébe, de a pénz igazi értékének vitatása nem tesz ételt az asztalra. A világ kereskedelmi rendszere pénzre épül, és a pénz használata elkerülhetetlen a túlélés érdekében.

Tovább olvasom »

2012. Márciusi Hírlevél: Istennel telve mindennap

Istennel telve mindennap

2012. március

Drága Barátom!

Van-e amikor úgy érzed, hogy Isten és te elsodródtatok egymástól, és az egykor Vele tapasztalt szeretet és öröm megfakult? Ha igen, nem vagy egyedül. Legtöbb keresztény úgy érzi, hogy Istennel átélt tapasztalatai idővel meghalványodnak, ezért új érintésre van szükségük. De a Biblia nem ezt tanítja.

A Biblia azt mondja, hogy Isten soha nem hagy el, és nem távozik el tőlünk (Zsid. 13:5). Ha ez igaz – és persze, hogy az – akkor ki távolodott el? Mint újjászületett hívők, mindannyian képesek vagyunk Isten teljességében élni életünk minden napján. Isten folyamatosan ontja szeretetét, örömét, békességét, kijelentés-ismeretét és minden más áldását. De előfordulhat, hogy megszűnünk befogadni, ekkor úgy „érezzük”, mintha Ő távolodott volna.

Tovább olvasom »

2012. Februári Hírlevél: A hittel teli szavak ereje

A hittel teli szavak ereje

2012. február

Drága Barátom!

Ha szeretnénk, hogy Isten ereje elkezdjen megnyilvánulni az életünkben, el kell kezdenünk odafigyelni beszédünkre. A szavaknak ereje van – több, mint amennyire ennek legtöbben tudatában vagyunk. Gyakran úgy beszélünk, mintha a szavak jelentéktelenek lennének. Emiatt többségünkkel egyszer s másszor már megtörtént, hogy a „nyelvünk fellógatott” minket. Amit mondtunk, az bizony megvalósult!

Tovább olvasom »

2012. január – Hírlevél #1

Az Úr félelme

2012. január

Ha az 1János 4:18-nak ezt a részét idézném: “a tökéletes szeretet kiűzi a félelmet”, azt hiszem majdnem mindannyiotoktól szívbeli áment kapnék. De ha a félelem rossz dolog, mi van a több mint 300 Igével, ami pozitív módon az Úr félelméről szól?

Tovább olvasom »

2012. január – Hírlevél #2

Emberek és épületek

2011. január

(A Hírlevél első részét itt olvashatod el)

Kedves Barátom!

Nemrég érkeztem meg egy Németországot, Angliát és Ugandát érintő körutamról, amin tanúja lehettem az Úr emberek életében végzett csodálatos tetteinek.  Újjászületések, Szent Szellem keresztségek és testi gyógyulások történtek.

A németországi találkozón jelen volt egy svájci asszony, aki jobb fül nélkül született. A fül helyén nem volt más, csak egy lyuk és egy kis dudor. Süket volt erre a fülére (vagyis a hiányzó fülére) születése óta. Imádkoztam érte, és azonnal megjött a hallása. Dicsőség az Úrnak!

Tovább olvasom »

2011. Decemberi Hírlevél: „Recesszió” – Nem, köszönöm – nem veszek részt!

„Recesszió” – Nem, köszönöm – nem veszek részt!

2011. november

Drága Barátom!

Média-vásárló ügynökünk nemrég felhívott és nyomatékosan ezt kérdezte: „Andrew, mit csináltok ti ott az AWM-nél?” Azután azzal folytatta, hogy a legtöbb szolgálat, akikkel dolgozik és mások, akikről tudomása van drasztikus csökkentésekhez folyamodtak, vagy legjobb esetben küzdenek, hogy kötelezettségeiknek eleget tegyenek. „De ti csak terjeszkedtek, és hatalmas lépésekben növekedtek. Hogy csináljátok?” – kérdezte.

Tovább olvasom »