A tapasztalat ereje
Erre ő így válaszolt: “Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.” (János 9:25) Vietnamban Bibliatanulmányozást tartottam 8-10 ember részvételével. Minden remekül
Hívjon: +36 30 474 9631
E-mail: hungary@awme.net
Erre ő így válaszolt: “Hogy bűnös-e, nem tudom. Egyet tudok: bár vak voltam, most látok.” (János 9:25) Vietnamban Bibliatanulmányozást tartottam 8-10 ember részvételével. Minden remekül
Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk. (Róma 10:10) Vietnamban találkoztam néhány emberrel, akik ateistának mondták magukat. Azt állították, hogy nincsenek
Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük. (Róma
Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül. (Máté 24:12) Néhány embert próbáló időszakon mentem keresztül Vietnamban. Túl azon a nyomáson, amit minden katona
És világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az õ örökségének dicsősége a szentek között. (Efézus 1: 18) Pál

Ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megdorgálta Pétert, és ezt mondta: “Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” (Márk 8:33)

Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. (Máté

És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok. (1. Mózes